In Heaven ~ (EXO-M Kris) Part 9.

Reggel volt és nagyon hideg. Emlékszem reszkettem annyira fáztam. Lassan nyitottam ki szemeimet, körbenéztem a sátorban.
A mellettem lévő hely üres volt, óvatosan elkezdtem tapogatni a kezemmel… még meleg volt. Oda csusszantam egy gyors mozdulattal Kris helyére, éreztem az illatát a párnáján. Teljesen megbénított, elkalandoztam.
 Zajokat hallottam kintről, már a tábor javarészt fent volt. Úgy látszik készülődnek, pakolásznak a hazaútra. Gyorsan felkeltem, azt követően felöltöztem jó melegen. A zipzár hangjára lettem figyelmes, valaki belépett, oda kaptam tekintetem. A szőke hajú volt az.
- Jó reggelt! – Csattantam fel vidám hangon és intettem neki, ő csak viszonzásképpen bólintott.
- Ideje volt felkelni… - Motyogta és táskájáért nyúlt. – Már mindenki kész van és a sátraikat pakolják, igyekezz és pakolj össze te is. – Mondta hidegen és kiindult.
Felhúztam orromat sértődötten, szám pedig lefelé ívelődött. De morcos ma kora reggel, vajon az a baja, hogy megöleltem? – Merengtem, de közben úgy tettem ahogy utasított, neki láttam a pakolásnak. Hamar készen lettem vele, hiszen nem volt túl sok cuccom. Sóhajtottam egyet és kiléptem a sátorból, nagyot nyújtózkodtam. Megcsapott a hideg, friss reggeli levegő. Kirázott a hideg, gyorsan meg is igazítottam magamon világoskékszínű kardigánomat. Valóban már mindenki ott tartott, hogy a sátrat szedte szét. A magam tempójában kihurcimbáltam a táskákat, még a srácét is.
- Ne segítsek? – Jelent meg mellettem Tao és segítőkészen elvette tőlem a nehezebb sporttáskát.
- Mit cipel ebben?! – Meredtem rá a több kilós táskára, s már csak arra lettem figyelmes ahogy elemeli tőlem azt. – Köszönöm. – Hálálkodtam, fogalmam sem volt hol lehetett Kris. Neki kellett volna segítenie, hiszen ő volt a társam.
- Tudod, hogy kell szétszedni? – Nézett a sötéthajú szemüveges, közben felgyűrte karján a hosszú ujjút. – Ebben nem vagyok igazán jó. – Nevetett zavarában, jobbról-balról megvizsgálta a sátrat.
Eszembe jutottak Kris szavai, hogy ő mennyit járt sátorozni az édesapjával. Összeszorult a szívem, számra haraptam. Biztos nagyon rossz lehetett neki, hogy elvesztette Őt. Nem akartam még jobban megbolygatni a múltat, felkavarni a már lecsillapodott sarat a vízben.
Félszemmel láttam, ahogy Tao elkezdi bontani a sátrat, majd hirtelen ott termett valaki.
- Majd én. – Lökte hátra Kris Tao-t, teljesen meglepődtem. – Nem kell a segítséged. – Szólt oda neki végül. Igazságtalannak tartottam.
- Miért ne segíthetne? – Lépdeltem oda hozzá, kérdőn néztem rá. – Semmi rosszat nem csinált, te nem tudom hol voltál… - Susogtam el halkan, félve.
- Neki is van saját sátra, foglalkozzon azzal. – Bökte vissza nekem, de úgy hogy még rám se nézett. Tao arcán meglepettséget véltem felfedezni, valószínűleg azért mert nem hitte volna, hogy megvédem. Mivel ott volt amikor szükség volt rá… a zuhanyozós esetnél számíthattam rá. Viszonoznom kellett.
- De te nem voltál itt, hogy segíts nekem! Ő pedig felajánlotta, ennyi az egész. – Most már kicsit feljebb emeltem a hangomat, hátrafordult egy gyors mozdulattal és szemeimbe nézett. Dühös volt a tekintete, arca megfeszült. Elengedte a sátorhoz való kellékeket.
- Tessék, akkor csináljátok. – Mondta nyugodt hangnemben és már csak arra lettem figyelmes, hogy a két vas rúd amit eddig fogott a földre hullott. Megfogta sporttáskáját és elindult a busz felé, felszállt arra, amin már rajta kívül jó pár diák ült. Köztük a hármas fogat leaderje, akit láttam Krissel már többször is. Elgondolkoztatott, hogy milyen kapcsolat állhat köztük. Összeszorítottam fogsoromat, elég volt. Felemeltem a vasrudakat és Tao kezébe nyomtam.
- Megoldom én a segítsége nélkül is! – Válaszoltam sértődötten, bár azt nem hagytam hogy ez hangomon hallatszódjon is. Emlékezetemben kotorásztam, visszagondoltam arra ahogy összerakta azt. Mivel én ehhez nem értettem, el akartam tőle tanulni, hogy legközelebb megmutathassam, hogy nem vagyok egy „szerencsétlen”. Ösztönösen álltam hozzá a dologhoz, próbálkoztam. Tao hátul mosolyogva állt, tetszett neki hogy ennyire kitartó vagyok, és nem adom fel. Megrázta a fejét alig láthatóan és ismét a segítségemre jött. Legalább 15 percbe telt mire végeztünk, de megérte. Kész lettünk és büszkén hajtogattam össze a sátor anyagát, a fekete hajú pedig elrakta az állványokat. Kihúztam magam és megtörölgettem homlokomat, oda hajoltam Taohoz.
- Köszönöm a segítségedet! – Vettem táskámat hátamra és ösztönösen megfogtam a kezét, összekulcsoltam ujjainkat. Arca elvörösödött, ahogy az enyém is miután rájöttem, hogy mit csináltam.
- Ahh. Ne haragudj! – Vakartam meg mutató ujjammal arcomat, csak a hév s a sikerélmény vezérelt. Elhúztam kezemet gyorsan és elindultam előre.
- Várj! – Nyúlt utánam és visszarántott maga felé. Már a többiek mind ott voltak a buszon, minket bámultak, ami még jobban zavarba hozott. Láttam, ahogy Kris is figyel minket, fülhallgató volt már a fülében. Mellette pedig az a bizonyos lány ült megint. Lesokkolódtam. Tekintetem visszasodródott Tao sötét szemeire, tükröződtem bennük.
- Valamit el kell mondanom neked… - Sóhajtotta halkan, mély hangon.
- Szerintem ez nem a megfelelő idő, mindenki minket néz. – Bámultam a busz ablakára ismét félénken.
- Nem érdekel! – Szólt rám most már sokkal erőteljesebben. Mindkét kezét vállaimra helyezte és elkezdett közelebb húzni magához. Lehunyta szemeit, nem tudtam mire készült. Lefagyva álltam, térdeim egymásnak dőltek akaratlanul is. Már csak pár centi választotta el ajkainkat egymástól, én pedig csak bámultam, szívem pedig majd kirobbant mellkasomból. Kezeimet ökölbe szorítottam, szemeimet pedig lehunytam. Mikor újra kinyitottam szemeimet és Krisre néztem, már hűlt helyét találtam. Már csak annyit észleltem, hogy valaki elrántja tőlem Tao-t.
A szőke fejpántos megragadta Tao felsőjének nyakát és megszorította. Morgott rá és hangosan hörgött, olyan volt mint egy vadállat. Megrémisztett.
- Mégis mit csinálsz? – Tao teljesen nyugodt hangnemben beszélt, nem félt attól hogy Kris megüti e. Eközben kétségbeesetten kapkodta mindenki a fejét, köztük én is. Reménykedtem, hogy mielőtt bármi történne egy tanár megjelenik.
- Nem üthetsz meg te is tudod… - Okosította ki társát. – Csak nem féltékeny vagy? – Nézett rám a feketehajú, kíváncsi volt a reakciómra. Közben Kris már emelte kezét, ökle remegett az idegtől úgy mint egész teste.
- Ne! – Kétségbeesett hangon szólaltam fel, oda sétáltam és próbáltam elrángatni onnan őt. Elég nehéz volt elmozdítani. Hiszen sokkal izmosabb és magasabb is volt, mint én. Elengedte Tao-t, abban a pillanatban megjelentek a tanárok.
- Ti mit csináltok itt? Már rég a buszon kellene lennetek. – Meredtek ránk s egy gyors mozdulattal felzavartak minket a buszra. Mindenki minket bámult, nagyon kínos volt. Tao mellett kaptam helyet, Kris pedig visszaült az eddigi helyére. Valami zavarta illetve bántotta őt. Meg akartam vele beszélni. De ugyan akkor itt volt Tao is.
- Mit akartál mondani? – Kérdeztem a sráctól, aki épp az ablakon bámulta a lesöprődő esőcseppeket. De nem válaszolt nekem, csak bámult kifelé magányosan.
A hangulat pár perc múlva ismét a régi lett, hangoskodtak és fiatalmódjára viselkedtek. Körbenéztem, szemeimmel Lucyt kerestem, nem kellett sok és meg is találtam őt. A japán cserediák srác mellett ült, integetett nekem. Láttam rajta, hogy meg akarja ezt velem beszélni, ami a busz előtt történt. Visszaintettem neki kedvesen, aztán pedig visszafordultam előre. Kitapintottam a cd-t a táskámban, már alig vártam, hogy otthon meghallgassam.
Az idő hamar eltelt, gondolataimba mélyedve nem is volt nehéz. A busz az iskola előtt bekanyarodva megállt és kinyitotta ajtajait. Épp vállamra vettem táskámat mikor smst kaptam.
Ez állt benne;
„Kicsikém! Apáddal elutazunk, sajnos közbe jött egy üzleti út. Szerdán este érkezünk meg. Semmi miatt ne aggódj, mindent elintéztünk. Hívj át valakit, hogy ne legyél egyedül! Vigyázz magadra és nagyon szeretünk!”
- Remek… - Suttogtam el mire Lucy ott termett mellettem.
- Ez mi volt?! – Nézett rám hatalmas kék szemeivel és megbökte vállamat. – Kris sose csinált még ilyet azelőtt. – Gondolkozott el. – Nem is értem az egészet. Talán… - Motyogta elgondolkozóan, de nem fejezte be a gondolatot hisz mellette megjelent Tao.
- Hazakísérjelek? – Kérdezte tőlem és hátrasimította tincseit. Megráztam a fejemet.
- Egyedül is boldogulok, köszönöm! – Elköszöntem tőlük és saját buszom felé vettem az irányt, ők másik irányba mentek. Leültem a fedett buszmegállóba, vártam hogy csillapodjon az időjárás. Látszott, hogy ősz volt már. Szürkület volt egész nap, hideg szél fújt és az eső is olykor-olykor rákezdett.
Egy hatalmas sporttáska landolt mellettem, s helyet foglalt mellettem. A szőke hajú volt az, meglepődtem. Nem akartam szóbahozni az indulás előtti balhét. Vártam, hogy ő szóljon először.
- Ma még korrepetálnod kell. – Nézett előrefelé, ekkor megérkezett a buszom, ő pedig felszállt rá meg sem várva válaszomat.
- Hé! Te még is mit képzelsz?! – Lépdeltem fel utána a vizes lépcsőn.
- Megbeszéltük, hiszen Hétfőn kémia dolgozat. – Vágott vissza bátran és csak bámult ki az ablakon. Kint pedig nagyon is sötét volt ahhoz képest, hogy dél körül mozoghatott az idő. Megráztam a fejemet, legszívesebben megtéptem volna a hajamat… vagy az övét.
- Te idióta! – Lehuppantam mellé az ülésre. Igaza volt, a fogadásunkról volt szó.
- Mit kapok cserébe, hogyha jól írod meg a dolgozatot? – Néztem rá kíváncsian, karba tettem kezeimet. Vártam válaszára.
- Tao azt akarja, hogy a barátnője legyél. – Nyögte ki és még mindig nem nézett rám. Én pedig nem hittem füleimnek. Ezt akarta volna elmondani…?
- De hát-- - Akartam volna kezdeni, de ő nem hagyta.
- Leszek a barátod. – Mondta semleges hangnemben. – Persze nehogy azt hidd, hogy bármi érzelmi dolog van ebben az egészben. – Magyarázta. – Egyszerűen, csak ha mellettem vagy többen felfognak rád figyelni, ez köszönhető annak, hogy híresebb vagyok.
Szívem hatalmasat dobbant s arcom eperszínné vált, de mikor folytatta kissé elkeseredtem. Valahogy nem erre számítottam. Megütögettem fejemet nem feltűnően, én hülye… Semmi érzelem, semmi érzelem. Mondogattam magamban.
- Rendben van, részemről oké. – Válaszoltam úgy mintha nem érdekelne az egész. Megérkeztünk közben az utcába ahol le kellett szállnunk, ezt meg is tettük. Gyorsra vettük a tempót, mert nagyon rá kezdett ismét az eső. A házunkhoz siettünk, nem volt túl nagy házunk. Épp akkora volt amekkora három embernek elég volt. Kinyitottam a kaput magunk előtt, majd a bejárati ajtóhoz lépdeltünk. Hirtelen bevillant egy jelenet… A jelenet mikor a piros esernyőn megcsillantak az esőcseppek, annyira szép volt. Most pedig a napsütésnek nyomát sem találni. Elgondolkoztam azon, amit Kris elhintett előttem. Tao azt akarja, hogy a barátnője legyek? De hát én nem… Nem tudom, mit érzek. Gondolataimból Kris csengőhangja szakított ki, felsóhajtottam és becsuktam magunk mögött az ajtót. Levettem cipőmet, nem akartam hallgatózni, de hallottam mit mond. Letette a telefonját.
- Sajnálom, most el kell mennem. – Mondta a szőke és engem nézett. – Később este visszajövök. – Nyitotta ki az ajtót, amit épp az imént csuktam be és kilépett rajta. Meg se várta a válaszomat, ő maga döntött a dolgokról.
- Ezt a tuskót… - Igazából meg sem lepett már a viselkedése. Már kezdtem igazán hozzászokni. Odalépdeltem a hűtőhöz, kitártam annak az ajtaját. Tele volt finomabbnál finomabb étkekkel, üdítőkkel, nassolnivalókkal. A szüleim tényleg kitettek magukért. Elégedetten csuktam be annak ajtaját és felsiettem gyorsan a lépcsőn. Kidobáltam szennyeseimet és azonnal a fürdőkádba vetettem magam. Ez volt a kedvenc helyem, itt senki sem zavarhatott. Teleengedtem a kádat forró vízzel és beleültem. Fejemben a gondolatok a két srác körül keringtek. Nem tudtam, hogyan viszonyuljak Krishez és hogyan Taohoz. Össze voltam zavarodva. Ki akartam üríteni agyam lomtárát, lassan elmerültem a habos vízben mindent magam mögött hagyva. Ajkaimat hatalmas buborékok hagyták el…

Végre csönd volt, nem hallottam senki mást. Üres és tiszta volt minden…
A víz elnyelte gondolataimat s beszippantotta, mint egy örvény.
Magával rántott mindent… minden érzést, minden gondolatot.~