Ocean ~ (EXO-K - Sehun)

                                         

VIP jegyet nyertem az egyik EXO-s after partyra. A jegyekből összesen 12 darabot lehetett nyerni. Tartalma pedig: egy együtt töltött kellemes este a partin az általad kihúzott fiúval.
Ez valóban velem történik? Most kell igazán szerencsésnek lennem. Találkoznom kell vele, meg kell ismernem őt.


Az esti partyra az öltözékem egy sötétkék koktél ruhából és egy ezüstös magassarkúból állt, hajamat pedig kibontva hordtam, sminkemet ruhámhoz igazítottam, az-az kékes-feketés szemhéjpúdert használtam. Már ideje is volt, hogy induljak. Nem is húztam tovább az időt, neki is vágtam utamnak. Nem tellett több mint 20-30 percre és máris a helyszínre érkeztem. Felmutattam a jegyemet a bejáratnál álló hatalmas, kopasz biztonságinak. Bólintott és befelé legyintett, hogy mehetek. Nem is időztem ott sokáig, azonnal bementem. Egy hosszúkás folyosó vezetett egészen magához a teremig. Ahogy haladtam végig a folyosón egyre gyorsabban vettem a levegőt, s a szívverésem is felgyorsult. Izgultam. Hallottam, ahogy a zene kiszűrődik, épp az egyik szám szólt az új albumról. Csak pár napja jött ki, már kívülről fújtam az egészet, zavarba is jöttem rajongásomtól. A következőben erőt vettem magamon és belöktem magam előtt a hatalmas ajtót, eleinte nem is láttam semmit a hatalmas fény kavalkádtól, felemeltem kezeimet és takartam szemeimet.
- Megérkezett a hetedik! – kiáltotta be egy mélyebb hang a mikrofonba, én most már elemeltem a kezeimet a szemeim elől. Végig néztem a hatalmas teremben, óriási ember tömeg vette körbe a bejárati ajtót, ahol én az imént beléptem. Szememet azonnal a színpadszerűség felé kaptam. Láttam, hogy a kiválasztott hat fiú ott ül és mellette a már eddig megérkezett VIP-es lányok. Nagyot sóhajtottam csalódottan, mert már láttam, hogy Yixing mellett ül egy lány. A másik öt pedig D.O, Suho, Luhan, Kris és Chen voltak. Ajkamra haraptam, hiszen nem így terveztem az egész estét. Layt szerettem volna megismerni és vele tölteni ezt az ajándék estét. Próbáltam arcomra mosolyt csalni, de még sem volt az igazi, nem tudtam annyira leplezni csalódottságomat. Oda lépett hozzám egy idősebb úr és megkért, hogy haladjak a színpadhoz, majd egy nagyobb üvegtál felé mutogatott. Abból kellett kihúznom a nevet. Minden szempár rám szegeződött, a közönség kíváncsian figyelte melyik név fog ismét kikerülni. Remegő kezemmel nyúltam bele a tálba, majd közép tájt megragadtam egy lila cetlit, azt követően a levegőbe emeltem. Időm se volt elolvasni a rajta álló nevet, egyből a műsorvezetőféleség kezébe nyomtam.
Szemeivel gyorsan végig futotta azt, majd beleordított a mikrofonba.
- Sehun! – csattant fel, engem pedig noszogatni kezdett, hogy haladjak a szék felé, Sehun eközben már felállt és helyet foglalt egy szabad széken, én ugyan így tettem. Be se mutatkozott, csak hideg, megkövült arccal bámult a tömeg felé. Gondolom egyáltalán nem volt kedvére ez az egész felhajtás, nekem így már meg főleg. Sehun kevésbé volt számomra szimpatikus karakter a csapatban, annyira barátságtalannak tűnt, aligha beszélt. Előrehajoltam, hogy kipillanthassak mellőle és Yixinget méregettem. Sose láttam még ilyen közelről, szívem elé emeltem kezemet és félénken oda intettem neki, mire Ő visszaintett nekem. Hatalmas mosoly kerekedett a pofimra, mellette pedig halovány pír csík futott rajta végig.
- Látom, vele szívesebben lennél – sóhajtotta mély hangon valaki mellőlem, a tekintetem azonnal rászegeződött, kizökkentett a boldog pillanatomból.
- Én ezt nem mondtam soha… - félénken bámultam a jéghercegre, s folytattam mondanivalómat. – A nevem ___________________. Örülök, hogy találkoztunk – kedvesen mosolyogtam Sehunra. Ő csak egy bólintással nyugtázta bemutatkozásomat, karba tette szálkás karjait és mintha várt volna valamire.
Nem sokkal utánam a többi lány is megérkezett, s ugyan úgy, mint én, húztak a tálból. Mindenki megkapta a saját párját. A műsorvezető felszólított minket, hogy vonuljunk le a színpadról. A srác azonnal ott hagyott egyedül. Dühös lettem ettől, és zavarba is jöttem, hiszen láttam, hogy a többiek mennyire jól el vannak a párjaikkal illetve egymással.
- Minden rendben? – lépett hozzám oda Yixing, és egy pohár pezsgőt nyomott kezem közé. Aranyos mosoly gödröcskéiről le se tudtam venni a szemeimet, kissé már zavaróan bámulhattam Őt, ideje most már válaszolnom is. Még a végén valami idiótának fog tartani és itt hagy.
- Persze, köszönöm – vizslattam a pezsgőből feltörő, harcoló buborékokat. Akármennyire is beszélgetésbe akartam vele elegyedni, nem sikerült. Pedig ide felé végig ezeket mondogattam magamnak, hogy miket fogok mondani, de most egy árva gondolat sem jutott eszembe. Szánalmasnak éreztem magamnak. Kezdett kissé kínossá válni a szituáció.
- Akkor, hogyha megbocsátasz – búcsúzott el udvariasan és fordult volna meg, mire keze után nyúltam és hatalmas, csillogó szemekkel néztem rá, ő viszont kissé ijedten.
- Sajnálom! – Rebegtem zaklatottan és elengedtem kezét, megfordultam és azonnal a mosdóba siettem, behajtottam magam után az ajtót, s megálltam a tükör előtt. Magamat néztem, és gondolkozni kezdtem. Yixing megijedt tőlem, erőszakosnak hitt. Hisz nem is ismer… Igaz. Belemerültem teljesen a saját álomvilágomba. Elfeledkeztem róla, hogy ez az egész csak az én képzeletemben létezik. Próbáltam összeszedni magam pár perc alatt, óvatosan még az arcomba is fröcsköltem egy kis hideg vizet, hogy felfrissüljek. El akartam innen tűnni és jól kisírni magam. Kiindultam a mosdóból, mikor egy mélyebb, férfiasabb hang szólított meg.
- Eltűntél – hányta szememre a színes hajú, mikor ezt valójában Ő tette. Könnyes szemekkel néztem rá, nem akartam, hogy bármilyen cinikus megjegyzést tegyen rám, ezért szó nélkül hagytam megjegyzését.
- Hazakísérlek – ajánlotta fel, mire felkaptam a fejemet meglepődötten.
- Erre semmi szükség, hálás vagyok érte, de nem kell. Haza találok egyedül is – utasítottam el a kedvesnek mondható gesztust és szép lassan elbotorkáltam a kijáratig, Sehun pedig követett. Nem értettem miért bonyolítja ennyire ezt túl, nem tartozik értem felelősséggel. Nem is ismer, én se Őt. Kihaladtunk az épületből egészen az autómig, majd beszálltam. A fiú ugyan így tett.
- Te meg mi a francot csinálsz? – tettem fel a kérdést felháborodva. Hiába EXO tag, hiába híresség nekem hozzá semmi közöm.
- Vigyél haza, ha már nem hagytad, hogy én hazakísérjelek – dirigált és kitámasztotta karját az ablakhoz, kifelé bámult.
- Hogyne Őfelsége! – nevettem fel cinikusan, egyre paprikásabb lettem rá. – Nem vagyok a csicskásod, sem gazdag, hogy én furikázzalak haza! – beszéltem hozzá dühösen, mire hirtelen oda fordult hozzám és nyakamnál fogva megragadott, közelebb rántott magához.
- Tűnjünk már el innen! – nem kiabált, lágyan parancsolt nekem. Barnai szemeit pedig egy pillanatra se vette le rólam, ijedten néztem rá, úgy, ahogy rám pár perccel ezelőtt Yixing. Féltem Sehuntól, féltem, hogy mi lesz a következő őrült lépése. A félelemtől független, valamit láttam a szemeiben. Valamiféle magányt. Nem hagyott nyugodni ez az érzés.
Remegő kezekkel elfordítottam a kulcsot, a kocsi motorja pedig halkan felhördült, elindultunk a kihalt úton, lekanyarodtam a tengerparti út felé. Minden éjszakai világításban fénylett, a városban már nem sokan mászkáltak, egy-két embert véltem csak felfedezni. Szépen lassan haladtunk végig a tengerpart mellett, mikor megszólalt.
- Itt állj meg – nem fordult már felém mióta elengedte a nyakamat, csak kifelé bámult a sötét, mély víz felé. Lekanyarodtam az útról, a kocsi kerekei lágyan belemélyedtek a homokba. Kiszállt, és nekiindult a hideg víznek, belegázolt egészen térdig. Gyorsan lecibáltam lábaimról a cipőt, s utána lépdeltem, megrémültem, hogy valami őrültséget fog csinálni. Megfogtam a kezét és próbáltam kifelé húzni a tengerből, csepp testem nem vetekedett az övével, semmit sem ért, ő erősen masírozott befelé.
- Te őrült! – kiáltottam fel, ahogy haladt befelé a hatalmas feketeségbe, most már szinte mellkasomig ért a sós víz, majd hirtelen megállt, a mellkasom viszont Sehun hátának csapódott. Gyorsan elhúzódtam tőle, és beleütöttem abba.
- Meg is halhatunk, ne legyél már ennyire felelőtlen! – üvöltöttem vele most már torkomszakadtából, és elé lépdeltem. Arca most is érzelemmentes volt. Mintha meg se hallotta volna, amit mondtam neki.
- Kérlek, menjünk ki. Fázom – néztem fel rá, kijjebb lépett egyet a mondatom végén.
- Most már érted?  Ezt jelenti a kockázat – továbbra is kifelé lépdelt, vizes ingje hozzátapadt felsőtestéhez, halványan kivonalazódtak kockái. Oldalra fordítottam a fejemet, követtem szinte lépteit egészen a partig.
- Te megtettél mindent, ne érezz megbánást vagy szégyent az érzéseid miatt – lábfejével beletúrt a homokba, kecsesen oda lépkedtem a parton hagyott cipőkhöz és beraktam őket az autóba. Megleptek szavai, talán látta, hogy mi történt Yixinggel? Mindegyis, úgy se tud semmit.
- Te aztán biztos tudod milyen igazán szeretni – karba tettem kezeimet és vacogtam a hidegtől, egész testemen végig futott a libabőr.
- Mutasd meg – válaszolt kijelentésemre és odalépett hozzám – Mutasd meg milyen igazán szeretni, hátha tudok – folytatta.
- Ez nem olyan dolog, amit lehet tanítani. Érezni kell, itt – böktem mutatóujjammal mellkasára, azon belül pedig a szívére.
Tekintete ismét a távolt pásztázta, most néztem csak végig igazán közelről. Gyermeteg arcát, vékony ajkait, sötét szemeit és színes tincseit. Kezét emelte, beletúrt hajába majd ott pihentette hosszúkás, vékony ujjait. Most is azt a magányt láttam az arcán, ami annyira felkeltette a figyelmemet. Senkit nem akartam így látni.
Tán megtanítható egy ember szívből szeretni? Képes lesz arra, hogy boldoggá tegye Önmagát és mást is?
Rájöttem, hogy nem hagyhatom most itt egyedül.
Úgy tűnik szüksége van valakire, és az a valaki most én vagyok.

In Heaven ~ (EXO-M Kris) Part 21.

                              

                                 

 Teljesen megfagytam, egész testem megrökönyödött. Csak néztem Tao rézbőrét, sötétpirosas árnyalatú haját.
- Te mit keresel itt? – állta tekintetemet, Ő se nagyon tudta mire vélni az egész szituációt. Arc vonásai megkeményedtek, megragadta a csuklómat és egy gyors mozdulattal elkezdett kifelé hurcolni maga után. Hagytam, hogy húzzon maga után még mindig nem fogtam fel az adott szituációt, amibe belecsöppentem. A többi fiú, akik Tao társaságában voltak csak bámultak utánunk, egy-kettő pedig össze is súgott, szemükkel mintha kerestek volna valamit, valakit. Mire feleszméltem már ott álltunk a terem végében.
- Szóval mit keresel itt? – tette fel újra a kérdést, karba fonta kezeit és válaszomra várt. Türelme pedig fogyóban volt, láttam, ahogy szemeivel végig mért tetőtől talpig.
- Krissel jöttem, vele töltöm az Új Évet. – őszinte akartam vele lenni, nem akartam köríteni. Tudatni akartam vele az igazat, a mellkasomon pedig közben összehúztam a fehér szőrme kabátkát. – Most már visszamehetnék? – fordítottam hátat, amire ő pedig azonnal visszafordított magához.
- Most akkor együtt vagytok? – kérdezte tőlem a fiú, arca most már fájdalmassá torzult, majd folytatta. – Mindig hagyod, hogy szépítsen? Vagy csak a ruhák nyűgöztek le ennyire? – egyre személyeskedőbb lett a hangneme, kezdett bosszantani s bántani is. – Akkor tessék, lásd a saját szemeiddel, hogy mennyire vagy fontos neki. – ismételten megragadta vékonyka csuklómat, és a táncterem felé húzott. Megálltunk, maga elé tolta testemet és vállaimra helyezte kezeit.
- Most már láthatod te is, ennél jobbat érdemelsz – suttogta a fülembe, szemeimmel pedig analizálni kezdtem a táncoló tömeget, mikor belém hasított a felismerés. Megpillantottam a tánctéren Miat, kecses testéről könnyen felismerhető volt, egy sötét hajú sráccal táncolt igen csak egymásba fonódva. Ismerős volt számomra ez az egész, mintha csak dejavu-m lett volna. Eszembe jutott, amikor Kris és Mia ugyan így táncoltak a buliban.
- Mia… - motyogtam halkan és ajkamra haraptam, meggyűrtem ujjaimmal a szoknyám alját.
- Nézd meg jobban – tanácsolta a pirosas hajú, úgy is tettem, ahogy mondta. A sötét hajú srác Kris volt. Ő is teljesen más külsővel jelent meg, mint Tao. Haja teljesen rövid, felnyírt lett és a színe is más megváltozott. Kiegyenesedtem és néztem, ahogy egymásba fonódva táncolnak, Tao pedig egyre közelebb húzódott hozzám, a tenyere pedig most már derekamra tapadt és biztatóan tartott. Próbáltam erősnek tűnni, függetlennek. Mégis mire számítottam? Valóban igaza volt Krisnek, naiv vagyok. Ha egyszer átvernek, az az Ő hibája. Ha kétszer vernek át, az már az enyém. Egész végig csak ez járt a fejemben, hirtelen egy kopasz alak jelent meg mellettem.
- Kisasszony! – Szólt hozzám, mire felé fordítottam tekintetemet. – Szólok az úrfinak, hogy megérkezett – magyarázta azonnal, és indult a táncoló Kris felé. Bólintottam, kíváncsi voltam a reakcióra, a kopasz pedig máris oda lépdelt hozzájuk és közölte a hírt. Felemelte a tekintetét a felnyírt hajú, és döbbenetére ott álltam én és Tao, természetesen azonnal elengedte Mia testét, s megindult felénk. Letépte a fiatalabb kezeit rólam és hátrébb lökte, kérdően nézett rám.
- Te mikor érkeztél? – dühösen fújtatott, hangját pedig akaratlanul is felemelte, a tömeg egyre nyugtalanabb lett.
- Nem rég – néztem fel rá, megigazítottam meggyűrt szoknyámat. Nem akartam kérdezni semmit se, csak álltam némán. Vártam, hogy magától magyarázza meg a dolgot.
- Ott vannak a szüleim, gyere, be akarlak mutatni nekik. – mosolyodott el, el akarta terelni a figyelmem az esetről.
- Később – fordítottam el a tekintetemet, és Tao felé sétáltam vissza. – Hoznál nekem valamit inni, kérlek? – Kérleltem, amire ő úgy is tett, ahogy kértem, maga mögött hagyott engem is és Krist is.
- Ne csináld ezt, _________________________, Félreértesz – lépett oda hozzám, kellemetlenül érezte magát, nem akart nekem magyarázkodni. Oda se figyeltem rá, kirekesztettem az egész lényét.
- Titeket még nem ismerlek! – léptem oda a fiú csapathoz kedves mosollyal az arcomon. Furán néztek rám, valószínűleg nem tudnak semmiről se, még arról se, hogy ki a fene vagyok én. Kris lépett mellém és hatalmas tenyerét derekam köré fonta, így mutatva meg nekik, hogy az Övé vagyok. Próbáltam alig észrevehetően letolni a kezét, de nem sikerült. Erősebb volt nálam.
- Ő itt ______________________ - mutatott be nekik röviden Kris, miközben beszélt hozzájuk, én csak az arcát bámultam. Hiányoztak a szőke tincsek, de ezzel a hajjal is teljesen ki voltam békülve. Még közelebb húzott magához, miközben egy vöröses hajú alacsonyabb sráccal diskurált.
- Luhan vagyok – lépett oda hozzám egy szőkés hajú babaarcú fiú, szépsége meglepett. Szebb volt jó pár lánynál, kissé magával ragadott a féltékenység.
- Wow… - nyögtem ki, Ő pedig értetlenül nézett hatalmas őzszemeivel. – Bocsánat! – csattantam fel azonnal, és megpaskoltam az arcomat, bemutatkoztam neki.
Eközben Tao is megjelent és kezembe nyomta az üdítőt.
- Íme. – csípőre támasztotta kezeit, várt arra, hogy Kris elengedjen. A levegő ismét feszült lett. Kezdett kissé kellemetlen és kínos lenni a szituáció.
- Kérlek, engedj – szóltam rá, próbáltam valahogy kiküzdeni magam a derék szorításból.
- Rendben, elengedlek, hogyha nem mész Taohoz – Ajánlotta fel, én pedig azonnal rábólintottam. Nem bízott most bennem, megerősítésére volt szüksége.
- Ígérem – dühösen szóltam rá, hogy most már engedjen végre el. Úgy tett, ahogy kértem és elengedett. Könnyedén libbentem ki karjai közül, és belekortyoltam az üdítőmbe. Mindenkit megismertem a csapatból, örültem, hogy személyesen is megismerhettem őket. Kris olykor-olykor eltűnt és másokkal is beszélgetésbe elegyedett, olyankor mindig követettem a szemeimmel.
- Szerintem ideje mennem – jelentettem be, a srácok pedig felhördültek.
- Még csak fél 12! – Szólt rám Luhan, és csalódott volt távozási javaslatom miatt.
- Tudom, de eléggé elfáradtam… Tudjátok, a repülő út – kentem rá, de semmi köze se volt hozzá. Elég volt a mai nap, nem is így terveztem.
- Jaj, hát itt vagy? – cinikus hang tört fel a lány torkából a hátam mögül. – Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen szerencsétlen is részt vehet egy ilyen eseményen – Ismét megmutatkozott az igazi énje. – Milyen csinos vagy! Melyik turkálóból kukáztad ezeket a hamisítványokat? – Karba fonta kezeit és féloldalas, gonosz műmosoly ült arcán.
- Vegyél vissza a szádból. – lépett elő Tao, a többiek pedig kíváncsian figyeltek.
- Miért is?! Ki ez a kis fruska, hogy egy ilyen ünnepségen megjelenjen? – Kacagott fel, most már a mögöttem álló többi fiú is csöndesebbre intette, túlságosan felhívta magára a figyelmet.
- Velünk van, nem látod? – Lépett elő mellém a nem régiben megismert szépség, Luhan. Megdöbbentem, hogy megvéd, hiszen alig ismerjük egymást. Jól esett.
Láttam, ahogy a távolból Kris felfigyel, és azonnal indul felénk.
- Szerintem tényleg az lenne a jobb, hogyha elmennék… - Tettem a javaslatot és gyorsan elindultam az ajtó felé, kitártam azt magam előtt, hogy elhagyhassam a hatalmas báltermet. Ahogy kiléptem rajta egy idősebb, középkorú párba ütköztem.
- Hová-hová? – kérdezte az idősebb, bajszos úr, a felesége pedig kedves mosollyal nyugtázta csak az esetlenségemet.
- ____________________! – elmosódva hallottam nevem a hátam mögül, hátrapillantottam és mindenki minket bámult. Rám tört az izgatottság, rájöttem, hogy kik azok, akikbe beleütköztem. Azonnal visszakaptam a fejem.
- Kris szülei! – Sóhajtottam fel fáradtan és csak néztem rájuk, nem bírtam betelni a látvánnyal, közben oda lépdelt hozzám a felnyírt hajú magas.
- Anya, apa. Ő itt _____________________, a barátnőm. – fagyott meg a levegő az egész teremben, hiszen ezt a kijelentést a többség tisztán ki tudta venni.
- De hát fiam, te is tudod nagyon jól, hogy Miaval és a szüleivel már megegyeztünk ezzel kapcsolatban – köszörülte meg a torkát a férfi, és közben elkezdett minket kiterelni a teremből, kellemetlenné váltunk számára.
- Nem érdekel Mia, senki más. Őt akarom. – mutatott rám Kris, mint egy kis gyermek az új kedvenc játékára. Félénken néztem a szüleire, édesanyja kedves mosollyal üdvözölt és megölelt.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – csattant fel izgatottan, és átvezettek bennünket egy tárgyaló szerűségbe. A szoba elegáns, és modern volt. A falakat régi festmények díszítették, és egy gyönyörű kandalló is helyet kapott a szobában.
- Üljetek le – parancsolt ránk az apa, majd Ő is úgy tett, ahogy mi. Szemben ültünk, hihetetlen ideges voltam, és fejem egész végig a „barátnő” szó körül forgott, majd pedig az utána elhangzottakon, a Mias egyességgel kapcsolatosan. – Tudod fiam, mi már Mia szüleivel egyességet kötöttünk… - kezdte magyarázni a bajszos, folytatta – Szeretném, ha tudnád, hogy ez egy nagyon jó anyagi befektetés a családunk számára – egyre rosszabbul éreztem magam, hogy ezen a megbeszélésen nekem is itt kell lennem.
- Nem érdekel – Hideg hangon válaszolt a fiú az apjának, ökölbe szorította a kezét – Ha azt akarod, hogy valakit elvegyek az Ő lesz, senki más! – megbökte mellkasomat mutatóujjával. Apja értetlenül állt az eset előtt, valószínűleg ez lehetett az első alkalom, hogy Kris nemet mondott nekik, gondolkozó arcot vágott, édesanyja pedig ráhelyezte tenyerét az idősebb férfi hátára.
- Hihetetlen egy fiad van – mondta feleségének, aki még mindig megőrizte hideg vérét, s kedvesen vizslatott minket.
- Tudod te is, hogy Mia nem Krishez való. A megállapodás is, még gyermekkorukban született. Az meg, hogy nem rég tudták meg az egészet, csak olaj a tűzre – Igazította meg fekete hajtincseit.
Elképedve bámultam az egész beszélgetést. Szóval ezért volt minden. Ezért volt olyan Miaval a bulin, azért volt ennyire elutasító velem az elmúlt időben, mert tudta! Tudta, hogy el kell vennie a lányt akarata ellenére.
- Legyen úgy, ahogy akarjátok – Felállt az apa és kissé dühösen kisétált a teremből, befejezte a „tárgyalást”. Az anyuka pedig csókolt lehelt fia homlokára, az én vállamat pedig végig simította kedvesen, azt követően pedig gyorsan férje után sietett.
Ketten maradtunk a teremben, most már félve és zavartan néztem Krisre.
- Tudom, hogy sokszor csalódást okoztam neked, amit sajnálok is – nagy kő esett le a szívéről, hogy ez az eljegyzés dolog befuccsolt. Kezével enyémért nyúlt, s összefonta ujjainkat.
- Kris, most mi lesz? – meredtem rá fáradtan, de mégis mindentől függetlenül boldogan.
- Le kell rendezned Taot, nekem pedig Miat. Így a korrekt – emelkedett fel a hatalmas fotelből. – Még ma – folytatta.
- De nem hiszem, hogy képes vagyok rá… - suttogtam félve.
- Ha azt mondom, hogy; beléd szerettem mióta megkötöttük az alkut, elhiszed? – pillantott rám mézbarna szemeivel, s felhúzott magával szembe.
Szemeim kikerekedtek, ajkaim pedig résnyire elváltak egymástól. Vágyakozóan tekintettem rá, azt akartam, hogy csókoljon meg.
Végig simított fejbúbomtól egészen tarkómig, lágyan hajamba túrt vékony ujjaival. Nyakamnál fogva közelebb húzott, és rácsókolt vékony ajkaival az enyémekre. Több percen keresztül tartott ez a szerelmes csók, próbáltam belőle erőt gyűjteni a következő beszélgetésemhez.
- Ezt igennek veszem – Szólt hátra féloldalas vigyorral az arcán, és máris a folyosón indult vissza a bálterembe, maga mögött hagyott, hogy én is elintézzem, amit kell.
Félve pillantottam utána, ökölbe szorítottam mancsaimat. Nekiindultam én is, szemeimmel Taot kerestem, pár perc keresés után meg is találtam Őt.  Oda sétáltam hozzá, és megfogtam magabiztosan a kezét.
- Beszélnünk kell – elhaló hangon szóltam, arca pedig elkeseredett és egyben csalódott volt, már valószínűleg sejtette, hogy mit akarok neki mondani.

Akármennyire is szeretem Krist, és Övé volt a szívem nagy része, ott volt Tao is. Féltem ettől a beszélgetéstől, féltem a reakcióktól, féltem, hogy fájni fog neki és nekem is.
Tudtam, hogy ez lesz életem legnehezebb, s legfájdalmasabb beszélgetése.
Szerettem Taot, de nem annyira, mint Krist.
El kell, hogy engedjen. El kell, hogy engedjem.
Fel kell adnia, és meg kell találnia a saját Mennyországát, ahogy én tettem.~