Megrökönyödve, fájdalmasan ültem térdeimen. Próbáltam magam minél kisebbre összehúzni… A víz csobogása illetve hangos zokogásom törte meg a csöndet. Majd hirtelen az ajtó kitárult, félve nyitottam ki szemeimet. Reménykedtem benne, hogy nem a támadóm tér vissza.
- Hahó? – Jött a nekem szegezett kérdés, a belépő illető felkapcsolta a lámpát. Szinte már-már megvakított. Szemeim már megszokták a sötétséget, nem láttam semmit csak egy hatalmas fénycsóvát. Elkaptam arcomat, kezeimmel pedig meztelen testemet takargattam… legalábbis próbáltam eltakarni. Már tisztulni kezdett minden, megpillantottam a leszakított fehér zuhanyfüggönyt, majd pár másodperc múlva a lefolyóba keringő vért bámultam, a lefolyó magába szívta, mint egy örvény. Még mindig nem tudtam ki jött be, össze voltam zavarodva. A fejemet is beütöttem, zsongott az egész és szédültem.
- Úristen! – Csattant fel, lekapta a törölközőmet oldalról és odalépdelt hozzám. Rám terítette egy gyors mozdulattal, a zuhanyt pedig elzárta.
Lassan fordítottam vissza fejemet felé. Szemeim elkerekedtek, bár homályos volt még látásom ettől független nagyon is jól felismertem ki volt az.
- Tao… - Suttogtam, hangosabban nem ment volna. Hangom rekedtes, fáradt volt. A törölközővel eltakarta testem.
- Jól vagy? Ki csinálta ezt veled?! – Meredt rám kissé idegesen, egy pillanatig sem nézett rá testemre. Bár az idegesség mellett zavart is felfedeztem arcán.
Vérző karomra pillantottam, amibe belemart a támadom. Még mindig folydogált belőle a vér, szemeimből hatalmas könny csordult ki, megráztam a fejemet és odatoltam testem Taoéhoz. Szeretetre és gondoskodásra volt szükségem, most úgy éreztem szükségem van rá… Neki kellett bejönnie ezen az ajtón. Neki kellett megtalálnia engem…
Megfagyva térdelt előttem, nem karolt át. Valószínűleg meglepte hirtelen közelségem.
- Gyere, nem ülhetsz itt tovább ilyen állapotban. – Óvatosan átkarolt és felállt velem együtt. – Törölközz meg, öltözz fel. Addig én az ajtó előtt megvárlak. – Szólt és biztatóan mosolygott. – Nem lesz semmi baj. – Végig simította ázott hajamat, kisétált.
Nem akartam időt pazarolni, megtörölköztem. Ügyeltem karomra, nagyon csípett és fájt. Felszisszentem a fájdalomtól, felvettem öltözékemet és kiindultam Tao után. Ahogy kiléptem megfogta kezemet.
- Ezt le kell kezelni, elmegyünk az egyik tanárhoz. – Szólt rám apáskodóan. Nem akartam ellenállást mutatni. Se hangulatom, sem erőm nem volt hozzá. Hallgattam rá, egy rossz szó nélkül követtem.
Bekopogott tanári ajtaján, az pedig csak jó pár perc elteltével nyitott ajtót. Megijedt, amikor megpillantotta karomat, azonnal kérdések tömkelegét zúdítottam rá. Berángatott a helységbe, lekezelte fájó karomat. Persze, hazudtam neki. Nem akartam a támadásról beszélni neki, nem akartam senkinek se bajt, senki jókedvét elrontani, ezért a magam ügyetlenségére kentem. Kitisztította a körmök által hagyott sebet, lefertőtlenítette majd bekötözte. Természetesen jól megszidott az ügyetlenségem miatt, megígértette velem, hogy ez még egyszer nem fordul elő. Helyeslően bólogattam, Tao csöndben hallgatta végig az egész párbeszédet. Csak engem bámult, mintha valami elő akart volna, törni belőle. De ő visszafogta magát…
Megköszöntem az ellátást, majd nálam jóval magasabb, sötéthajúval együtt távoztunk a helységből.
Elindultunk a folyosón, eközben már vacsoraidő is volt.
- Éhes vagy? – Fordult felém és kíváncsian meredt rám szinte már fekete szemeivel. Válaszképpen csöndben megráztam a fejem. Egyáltalán nem voltam éhes. Valami sokkalta jobban érdekelt.
- Honnan tudtad, hogy bent vagyok? – Halkan kérdeztem.
- Egy lány eléggé sietve távozott a fürdőből, nekem is jött. De nem láttam az arcát, gondoltam megnézem, hátha van bent valaki. – Forgatta meg szemeit miközben mesélte. – Aztán megpillantottalak téged… - Folytatta.
Nem lettem okosabb, nem tudtam meg hogy ki támadott meg és azért ez megijesztett. Miért is akarna engem bántani valaki? Semmi rosszat nem tettem…
- Visszakísérlek akkor a szobádba. – Ajánlotta fel, s a szobánk ajtaja felé terelgetett.
- Köszönöm és sajnálom, hogyha bonyodalmat okoztam. – Mondtam, és kinyitottam az ajtót. Léptem volna be rajta, de visszahúzott. Egyenest karjaiban landoltam, finoman s óvatosan karjaiba zárt. Hagytam, hogy öleljen… nem szóltam, nem löktem el. Nem szóltunk egymáshoz egy árva szót sem.
- Ha esetleg bármi történne, csak szólj. Intézkedem. – Elengedett, testünk elvált egymástól. Visszahuppantam saját helyemre, ekkor vettem észre, hogy végig ott állt. Kris volt az. Tekintete hideg volt és sötét. Tao nem vette észre, hogy háta mögött áll, elköszönt tőlem és elindult az ebédlőbe, hiszen mindenki ott volt. A sötét szőke ajkait beszédre nyitotta.
- Mi történt a karoddal? – Kérdezte tőlem és egyre közelebb lépett, gyengéden felhúzta kezemet maga elé és megvizsgálta azt.
- Elestem a zuhanyozóban. – Hazudtam neki és elhúztam kezemet mellkasom elé.
- Ha már itt tartunk, akkor tanulj meg hazudni. – Közelebb hajolt arcomhoz nem hitte el a kis balesetemről szóló történetet, majd folytatta. - És minek voltál Taoval? – Kért számon, felvontam szemöldökömet. Egyáltalán nem voltam erre kíváncsi, az okoskodására.
- Mi ez a számonkérés? Én se kérdezem tőled meg, hogy kivel mit és hogyan csinálsz. Szállj le rólam! – Felhúzott, hangosan beszéltem hozzá.
- Ha majd nem hazudsz nekem, akkor majd nem foglak számon kérni. – Válaszolt most már dühösebben.
- Na és ki volt az a lány, ha már itt tartunk, akivel kijöttél a szobából? – Tettem fel a kérdést. Ha már ő így játszik, akkor én is.
- Gyerekkori ismerős és egyben az osztálytársunk, de mit számít most ez? – Ökölbe szorította kezét.
- Elég volt! – Kiáltottam rá most már hangosabban. – Inkább menj és foglalkozz mással! – Haragudtam rá és ezt ki is mutattam.
- Rendben! – Vágta rá vissza azonnal és meglökte vállamat, ahogy elhaladt mellettem, egyenest az ajtónak csapódott soványka testem.
Beléptem az ajtón és becsaptam magam mögött az ajtót, ekkor pillantottam meg, hogy Lucy ott ül az ágyán.
- Te kivel veszekedtél? – Faggatózott, s mikor megpillantotta karomat elkerekedtek szemei. – Veled meg mi történt?! – Állt fel és oda sietett hozzám, közben már helyet foglaltam a saját ágyamon.
- Csak elestem a zuhanyozóban, semmi komoly. – Legyintettem és elmosolyodtam. – Nem kell aggódnod, inkább te mesélj hogy milyen volt az üvegezés. Sajnálo--… - Egy pillanat elejéig elhallgattam, kezeire bámultam. Észrevettem, hogy az egyik műkörme hiányzik. Megragadtam kezét és oda húztam magamhoz. Gondolatok száza támadta meg agyamat. Csak nem...?
- Veled meg mi történt? – Kérdeztem tőle és letört körmét vizslattam.
- Ááh? Hogy ez? – Húzta vissza kezét és eltakarta letört körmét. – Az üvegezés közben tört le, az egyik idióta volt. – Nevetett fel harsányan. – Csúnya mi? – Pillantott le körmére, majd felállt és elkezdte pakolászni cuccait.
Elsápadtam. Nem akartam elhinni. Ő lett volna az, aki megtámadott volna?! De hát miért? Azonnal felálltam és magamra kaptam az első pulóvert, ami kezembe akadt. Kirobbantam szinte a szobából és kirohantam a házból. Egy lélek sem volt a közelben, mindenki épp a vacsoráját fogyasztotta. Már kint teljesen sötét volt, a vihar még mindig tombolt. Leültem a fedett részhez és átkaroltam magamat.
Eszembe se jutott visszamenni abba a szobába, akkor már itt kint alszom. Borzalmasan éreztem magam. Az első, akivel úgy mondd jól éreztem magam… és bánt. Érthetetlen. A szél szinte már sípolt, bántotta fülemet. Ebben a pillanatban vettem észre, hogy ismét az a bizonyos pulóver van rajtam. Kris illata eloszlatta a ködöt, a haragot, a dühömet…
- A helyedben nem érezném magam annyira biztonságban. – Lépett ki a sötétből valaki. Hosszú göndör tincseit ide-oda kapkodta a szél. Felkaptam fejemet, megijesztett.
Az egyik lány volt az a hármas fogatból, de nem a középső. Nem az amelyik Krissel jött ki a szobából.
- Te voltál az…? – Néztem rá és néhány esőcsepp csapódott arcomba, felálltam.
Karba tett kézzel állt és egyre közelebb lépdelt hozzám, megállt előttem.
- Elég gyatra próbálkozás... Nem veheted el tőlem oppa-t, én jobban szeretem mint te! - Ijesztő volt, ahogy össze-vissza beszélt, folytatta. - Mégis hogy gondoltad, hogy elveszed tőlem oppa-t?! Te kis ribanc! Amit a zuhanyozóban kaptál az csak a kezdett volt! – Habzott szája a dühtől és egy kezét emelte, hogy megpofozzon. Félve rántottam össze szemeimet, de nem ért hozzám senki. A pofon csattanó hangját se lehetett hallani.
Lassan nyitottam fel szemeimet, pilláim alól félve tekintettem fel. Oldalról egy védelmező kéz nyúlt közénk és ragadta meg a gonosz leányzó vékony csuklóját, majd egy magabiztosabb, erősebb mozdulattal hátrébb lökte.
- Oppa… - bámult rá a lány. Kris állt mellettem és védett meg az esetleges pofontól.
- Szóval te voltál, aki bántotta ________________________. Akkor most velem jössz. – Utána nyúlt és elkezdte elég erőszakosan rángatni maga mögött. Lesokkolva bámultam. – Te pedig kövess! – Szólt hátra nekem, bólintottam.
Akkor ezért mondta, hogy hazudtam neki. Ha nem is tudta, de akkor sejthette, hogy mi illetve ki áll a háttérben.
- Kris oppa, ez fáj! – Szánalmasan kapálózott, próbált kikerülni az erős szorításból. Persze, lehetetlen volt. Egészen a tanári szobáig, be se kopogott. „Előrevágta” a lány testét, aki szinte a földre zúgott.
- Csapják ki. – Parancsolt Kris a tanárokra, akik épp kártyáztak. Hirtelen azt se tudták mi történik és mit keres itt három diák, s miért ilyen hirtelen.
- Már megint te?! – Mutatott rám a tanárnő, aki lekezelte a kezemet.
Kris elmagyarázta a helyzetet, a tanárok azonnal számon kérték a támadót, majd engem is.
- Ne hazudj megint. – Szólt rám Kris. Végül elmondtam az igazat, hogy mi történt velem a zuhanyozóban, hogy megtámadtak. És hogy ez a lány volt az, hiszen bevallotta. A tanárok mind felháborodtak.
- Ha így áll a helyzet… - Motyogta az egyik tanár. – Az iskolánkban ez nem megengedett viselkedés. A holnapi busszal reggel hazakísérlek. Hétfőn pedig az igazgatóiba mész azonnal, ott pedig majd az igazgatónő dönt a sorsodról. – Fejezte be. Persze, a lány egyből mentegetőzni kezdett és rám kenni, hogy hazudok. Minket végül a tanárok elküldtek, őt pedig ott tartották. Valószínűleg a mai estét ott fogja tölteni a tanári szobában.
Megkönnyebbültem több szempontból is. Az első szempont az volt, hogy nem lesz több efféle támadás, a második pedig az hogy nem Lucy volt az. Lelkiismeret furdalásom volt miatta, hogy meggyanúsítottam. Csöndben álltunk Krissel egymással szemben
- Köszönöm. – Döntöttem előre fejemet és sóhajtottam egy hatalmasat. – Hála neked, megúsztam egy hatalmas pofont. – Nevetettem fel halkan, majd komor arcát látván lefagyott a mosoly az arcomról.
- Még egyszer ne hazudj nekem. – Karba tette kezeit. – Az emberek tiszteletét ki kell érdemelni, nem hazudhatsz soha! – Szidott meg.
- Nem fogok, ígérem! – Mosolyodtam el, kiült arcomra egy kis pír. Hálás voltam érte, hogy megvédett, és ahogy elintézte a dolgokat. Bár akármennyire is szemét volt a lány, nem akartam, hogy kirúgják. Én nem voltam olyan, mint ő.
A magas szőkeség felemelte kezét kecsesen s egyik hosszú egyenes tincsemet fülem mögé tűrte, közelebb hajolt hozzá. Ajkait tátotta, halk s mély hang tört elő torkából.
- Helyes. – Susogta el fülembe, elmosolyodott féloldalasan, hajtincsei pedig szemeibe lógtak.
Szívem ennyire még sosem dobogott, majd kirobbant mellkasomból. Éreztem, ahogy a vér elönti arcomat. Zavaromat semmiféleképpen nem tudtam volna elrejteni. Gyomromban pedig bugyborékoló érzés lett urrá.
Ma újabb leckét tanultam meg.
Ne hazudj.~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése