Az egész busz a diákok zajától zengett, harsány nevetéstől,
néhol felismerhetetlen üvöltésektől. Még mindig a kezemben fogtam a cd-t, majd
pár perc múlva gyorsan eldugtam nehogy valaki észrevegye, és esetleg
kérdezősködjön. Nem azért, mert szégyelltem volna, hanem azért hogy nehogy
esetleg baja essék vagy valaki elvegye tőlem. Féltettem és már most is nagyon értékes
volt számomra, pedig még nem is tudtam mi van rajta. Behúztam a táskám
cipzárját s visszatettem helyére. A buszt körülbelül 2-2,5 órás lehetett. Kris
az egészet végig aludta, egy árva hang sem hagyta el torkát. Mivel ő vele nem tudtam
beszélgetni ezért mögöttünk ülő egyik lánnyal halk beszélgetésbe elegyedtem,
kedves volt. Az első ember akivel beszélgettem az osztályból Krisen és Taon
kívül. Hamarosan a busz bekanyarodott egy tábor szerűségbe, a fék halk nyikorgása
jelezte, hogy megérkeztünk. A szőkeség lassan nyitni kezdte szemeit, felébredt.
Felemelte hosszú karjait, erek futottak rajtuk végig. Nagyot nyújtózkodott és
felállt.
- Hát ez nem volt túl hosszú út. – Tette szóvá és leindult a buszról. Én pedig csak pislogtam rá, követtem példáját. Eközben az idő egyre rosszabbra fordult. Hatalmas szürke gomolyfelhők gyülekeztek fölöttünk. Úgy néz ki vihar lesz…
Mindenki egyesével leszállt a buszról, azt követően pedig mindenki elfoglalta a saját szobáját. Két ágyas szobák voltak, ami azt jelentette, hogy mindenkinek egy valakivel meg kellett osztania. Én a mögöttem ülő lánnyal kerültem egy szobába. A neve Lucy volt. Megkönnyebbültem, hogy nem azok közül, akik a busz előtt fenyegetőztek. Kipakoltunk, a szobában hűtők is voltak így bepakolhattuk az üdítőket és az esetleg magunkkal hozott szendvicseket. Leültem az ágyra és végig mértem a kicsi, de annál barátságosabb szobát. Lucy még mindig azt a tömérdek ruhát pakolta ki, amit magával hozott. A szobaajtón kopogtak, kinyitottam. Egy szemüveges srác volt az, megkért minket hogy menjünk az aulába, hogy megtudjunk minden fontos információt. Monológját egy hatalmas dörgés szakította meg, amitől én akaratlanul is összerezzentem. Dörgött egyet az ég, s pár másodperc múlva már arra lettem figyelmes, ahogy az esőcseppek a betonnak koppannak. A „szobatársam” elkapta kezem és elkezdett rángatni kifelé egyenest az aulába.
- A mai időt figyelembe véve a sátorozást holnapra toltuk. Ma mindenki a szobájában marad, kijelölünk a nap folyamán bizonyos programokat. Közös filmezést stb… - Magyarázta az egyik tanár, majd folytatta. – Az ebédet kerek egy óra múlva szolgálják fel, azaz 13: 30kor, legyetek ott időben. Ne késsetek! – Fejezte be mondanivalóját és beindult másik két tanárral egy szobába. Oldalra döntöttem fejemet, körbenéztem. De sehol sem láttam Kris-t. Indultam volna, mire valaki megragadta az alkaromat.
- Még is hová mész? – Pislogott rám a két copfos sötét hajú Lucy. – Még csak most kezdődik a „buli”. – Nyuszifülezett ujjaival és elvigyorodott. Nem értettem mire céloz, ezért elkezdte magyarázni.
- A 8-as szobában lévő fiúk meghívtak minket üvegezni ebéd után. – Pirult ki és megvakarta mutatóujjával arcát. Valószínűleg ott van köztük egy srác, aki tetszik neki. Rábólintottam és elmosolyodtam kedvesen.
- Hát legyen! – Vágtam rá, ő pedig hálásan bólogatni kezdett.
A maradék időt ebédig beszélgetéssel töltöttük. Mesélt nekem a családjáról, az előző iskolájáról, sőt még az exéről is aki csúnyán átverte. Akármennyire is sajnáltam érte, nem tudtam eltekinteni egy kis hangtól a fejemben… Félresöpörtem, legalábbis próbáltam. Ideje volt az ebédnek, elvonultunk. Hozzánk csatlakozott még egy kisebb ötfős társaság is. Egész normálisak voltak, kellemeset csalódtam bennük. Az ebédet jó hangulatban fogyasztottuk el, segítettünk elpakolni a konyhás néninek, aki egy süteménnyel díjazta kedvességünket.
Elérkeztünk az ajtóhoz. Ahhoz a bizonyos ajtóhoz, amin egy hatalmas vas 8-as fénylett. Bekopogott a nálam sokkal bátrabb és határozottabb Lucy. Egy másodpercbe sem telt s az ajtó kinyílt. Egy sötét hajú borzos fiú nyitott ajtót és mindkettőnket öleléssel köszöntött, majd betessékelt minket egy gyors mozdulattal. Leültünk körbe, a szobában már jó páran voltak rajtunk kívül. Fiúk, lányok vegyesen.
Az eső még mindig nem vett vissza, ugyanolyan habitussal zuhogott, mint jó pár órával ezelőtt. A szobában felgyülemlett ember tömeg zaját egy-egy feldördülő puskához hasonló hang zavarta meg. De az idő senki kedvét nem vette el, mindenki boldogan nevetett s a játék is elkezdődött. A kör közepére helyeztek egy sötétzöld színű üres borosüveget. Ebben a pillanatban lépett be Tao az ajtón. Mindenkinek intett illetve köszönt s leült velem szembe. Végig mértem, de persze nem feltűnően, most szemüveget viselt, olyan fekete vastag keretest. Haja hullámosabb lett az esőtől és a párától. Egy fekete-piros csíkos pulóver volt rajta, a nadrág pedig egy koptatott sötét színű farmer volt. Úgy nézett ki, mint aki épp most lépett ki egy divatlapból. És így akar nem feltűnést kelteni? Na ne nevetess…
Az üveg ide-oda pördült, forgott. Szinte már bele is szédültem, de szerencsére rám nem került sor, megkönnyebbülten sóhajtottam. Oldalra fordultam, úgy látszott mindenki élvezi a játékot úgymond rajtam kívül. De nem akartam cserbenhagyni új ismerősömet, Lucyt. Arra lettem figyelmes, hogy mindenki rám bámul és várják a reakciót. Nem is hallottam, hogy mi volt az utolsó kérdés, vagy hogy mit kell csinálnia az éppen adott embernek akire az üveg szája mutat, biztosan túlságosan elmerültem gondolataimban. Lepillantottam törökülésben lévő lábaim elé s elsápadtam. Rám került a sor, rám mutatott az üveg.
- Hé ______________________ te jössz, meg kell hogy csókold Tao-t! – Lökött meg a mellettem ülő srác, én pedig félve megráztam a fejem, ezt követően Tao-ra néztem. Arca érzéstelen volt, viszonozta a pillantásomat.
- Rendben. – Mondta a fekete hajú Tao és felállt, megragadott csuklómnál fogva és felhúzott maga mellé. Hirtelen meg sem tudtam szólalni. Közben a csókon kezdett járni az agyam. Még sose csókolóztam senkivel sem, és azt sem akartam, hogy az első Tao legyen. Megijedtem. Elindult velem az ajtó felé.
- Majd elmesélem milyen volt, ti szórakozzatok csak tovább. – Magyarázta Tao, mire a többiek csak egy bólintással válaszoltak. – De aztán hallani akarjuk milyen volt! – Nevetgéltek összevissza, mire feleszméltem már a folyosón álltam. Térdeim egymásnak csúsztak, s elhúztam kezem Tao-tól.
- Gyere, nem kell félned. – Szólt rám morcosan, elindult egyenesen a folyóson, s a saját szobája felé vette az irányt.
- Nem akarom. – Válaszoltam dühösen és megfordultam, saját szobámba vettem az irányt közben Kris-t pillantottam meg ahogy kilép az egyik szobából, őt pedig egy lány követte. Az egyik azok közül, aki reggel úgymond megfenyegetett, a középső volt az, a vezető. Elkerekedtek szemeim és csak bámultam. Nem akartam hinni saját szemeimnek. Gyorsan hátat fordítottam és elindultam Tao felé, nem akartam, hogy Kris meglássa, hogy észrevettem. Szívem hevesebben dobogott, gombóc volt torkomban.
- Gyere velem. – Nyögtem ki neki, és megragadtam pulóvere alját és húztam. Kicsaptam a bejárati ajtót, megcsapott a kinti hűvös, őszi időjárás. A szél száraz faleveleket kavart fel a földről s sodorta el őket jó messzire. Hajamat is tépkedni kezdte a szél, átkaroltam magamat, hogy ne fázzak. Dühített, amit az előbb láttam, nem is tudtam mire vélni.
- Elegem van belőle. – Tört ki belőlem.
- Miből van eleged? – Kérdezte tőlem a hang, de nem Taoé volt. Hátrafordultam és nagy meglepetésemre nem Tao, hanem Kris állt ott.
- Te mit keresel itt?! – Néztem rá és elcsuklott hangom, a torkomban lévő gombóccal hatalmas harcot vívtam.
- Fázol? – Kérdezte, s közelebb lépett hozzám… nem is válaszolt a kérdésemre, ami viszont kifejezetten dühített. Már csak arra lettem figyelmes, hogy leveszi magáról a szürke v-nyakú pulóvert és rám teríti egy gyors mozdulattal.
- Vedd fel. – Parancsolt rám, én pedig azt se tudtam hirtelen mit csináljak. Azt tettem, amit mondott.
Hatalmas hálás szemekkel néztem rá. Akármennyire is akartam takargatni, de zavarba jöttem tőle. Tudtam, hogy nem szabadna. Szégyelltem magam, mindkettő kezemet felhúztam szám elé. Akaratlanul is de beleszippantottam a pulóverbe. Kellemes menta illata volt. Még jobban elvörösödtem, arcom eperszínné változott.
- Sajnálom… - Nyöszörögtem sajnálkozóan, szemeimet pedig lesütöttem.
Nem válaszolt, rám hagyta. De most nem lett dühös és nem is vált cinikussá a zavarom miatt.
- Gyere, még megfázol. – Elindult vissza befelé, nagyot sóhajtottam.
- Remélem tisztában vagy a Hétfői dolgozattal. – Szólt rám kissé mogorván, emlékeztetően.
Csak bólogattam, de lélekben messze jártam. Megkábultam az illattól, finoman szólva megszédültem.
- Később találkozunk. – Háttal állt már nekem és emelte kezét, intett egyet és már el is tűnt.
- De a pulcsi! – Szóltam utána, de már sehol sem volt a szőke hajú, halkan sóhajtottam egyet.
- Ez nem jó így… nagyon nem. – motyogtam el magamnak és elindultam vissza szobámba. Hátam mögül felfigyeltem egy halk morgásra. Gyorsan megfordultam, egy alakot láttam visszahúzódni a sarokból és a tornacipő hangját, ahogy megcsusszant a kövön. Oda lépdeltem fejvesztetten, de már senkit sem láttam. Mivel nem tudtam többet tenni az ügy érdekében visszaindultam szobába, Lucy még mindig a 8-as szobában volt. A mi 2-es számú szobánkig elhallatszott a ricsaj. Elmosolyodtam, biztos jól érzi magát. Levettem magamról Kris szürke színű pulóverét és szépen összehajtottam. Majd visszaadom neki, gondoltam magamban.
A vihar egyre jobban tombolt odakint, a szobámban töltöttem el az időt, míg a többiek mindenfelé voltak, köztük Lucy is, reméltem, hogy nem haragudott meg rám, amiért ott hagytam.
Olvasással próbáltam foglalkozni, de az őszintét megvallva nem igazán sikerült. Oldalra pillantottam, szemem megakadt a pulóveren. Felsóhajtottam, órámra pillantottam. Már esteledett s vacsora előtt még akartam venni egy zuhanyt, neki is indultam.
Összecsomagoltam, amiket kellett és a közös zuhany felé sétáltam. Felkapcsoltam a lámpát, és letettem a tiszta törölközőt, ruhát. Rajtam kívül senki sem volt ott. Levetkőztem, összehajtottam a szennyest és félreraktam. Megnyitottam a csapot, a víz pedig zuhogni kezdett a zuhanyfejből akárcsak egy hatalmas vízesés. Alá álltam, hagytam hogy eláztassa egész testemet…
Pár perc múltán valami zajra lettem figyelmes a zuhanyfüggöny mögül, félve fordultam meg. Majd hirtelen a lámpa fénye elaludt, csönd volt. Csak a zuhanyvíz csobogása törte meg azt. Reszkettem a félelemtől.
- K-ki van itt?! – Remegő hangon szólaltam fel, majd egy pillanat múlva villámlott. Megvilágította a fürdőt, valaki a függöny előtt állt. Mire ismét sötét lett, elrántotta a zuhanyfüggönyt és megragadta karomat. Körmét belemélyesztette puha, hófehér bőrömbe. Hangosan felnyögtem, éreztem ahogy lábaim kicsúsznak alólam, arcom illetve fejem neki vágódott a csempének. Elcsúsztam a zuhanyban és térde zuhantam. Az illető, aki megtámadott pedig kiszaladt maga után becsapva az ajtót.
Ott ültem egyedül… egyedül a sötétben. Éreztem, ahogy orrom vére megindul, számban éreztem a vér vasas ízét. Halkan sírni kezdtem, nem volt erőm felállni. Lassan lehunytam szemeimet. Reméltem, hogy valaki minél előbb rám talál, felemel karjaiba és megóv engem…
Kérlek, segíts… félek…~
- Hát ez nem volt túl hosszú út. – Tette szóvá és leindult a buszról. Én pedig csak pislogtam rá, követtem példáját. Eközben az idő egyre rosszabbra fordult. Hatalmas szürke gomolyfelhők gyülekeztek fölöttünk. Úgy néz ki vihar lesz…
Mindenki egyesével leszállt a buszról, azt követően pedig mindenki elfoglalta a saját szobáját. Két ágyas szobák voltak, ami azt jelentette, hogy mindenkinek egy valakivel meg kellett osztania. Én a mögöttem ülő lánnyal kerültem egy szobába. A neve Lucy volt. Megkönnyebbültem, hogy nem azok közül, akik a busz előtt fenyegetőztek. Kipakoltunk, a szobában hűtők is voltak így bepakolhattuk az üdítőket és az esetleg magunkkal hozott szendvicseket. Leültem az ágyra és végig mértem a kicsi, de annál barátságosabb szobát. Lucy még mindig azt a tömérdek ruhát pakolta ki, amit magával hozott. A szobaajtón kopogtak, kinyitottam. Egy szemüveges srác volt az, megkért minket hogy menjünk az aulába, hogy megtudjunk minden fontos információt. Monológját egy hatalmas dörgés szakította meg, amitől én akaratlanul is összerezzentem. Dörgött egyet az ég, s pár másodperc múlva már arra lettem figyelmes, ahogy az esőcseppek a betonnak koppannak. A „szobatársam” elkapta kezem és elkezdett rángatni kifelé egyenest az aulába.
- A mai időt figyelembe véve a sátorozást holnapra toltuk. Ma mindenki a szobájában marad, kijelölünk a nap folyamán bizonyos programokat. Közös filmezést stb… - Magyarázta az egyik tanár, majd folytatta. – Az ebédet kerek egy óra múlva szolgálják fel, azaz 13: 30kor, legyetek ott időben. Ne késsetek! – Fejezte be mondanivalóját és beindult másik két tanárral egy szobába. Oldalra döntöttem fejemet, körbenéztem. De sehol sem láttam Kris-t. Indultam volna, mire valaki megragadta az alkaromat.
- Még is hová mész? – Pislogott rám a két copfos sötét hajú Lucy. – Még csak most kezdődik a „buli”. – Nyuszifülezett ujjaival és elvigyorodott. Nem értettem mire céloz, ezért elkezdte magyarázni.
- A 8-as szobában lévő fiúk meghívtak minket üvegezni ebéd után. – Pirult ki és megvakarta mutatóujjával arcát. Valószínűleg ott van köztük egy srác, aki tetszik neki. Rábólintottam és elmosolyodtam kedvesen.
- Hát legyen! – Vágtam rá, ő pedig hálásan bólogatni kezdett.
A maradék időt ebédig beszélgetéssel töltöttük. Mesélt nekem a családjáról, az előző iskolájáról, sőt még az exéről is aki csúnyán átverte. Akármennyire is sajnáltam érte, nem tudtam eltekinteni egy kis hangtól a fejemben… Félresöpörtem, legalábbis próbáltam. Ideje volt az ebédnek, elvonultunk. Hozzánk csatlakozott még egy kisebb ötfős társaság is. Egész normálisak voltak, kellemeset csalódtam bennük. Az ebédet jó hangulatban fogyasztottuk el, segítettünk elpakolni a konyhás néninek, aki egy süteménnyel díjazta kedvességünket.
Elérkeztünk az ajtóhoz. Ahhoz a bizonyos ajtóhoz, amin egy hatalmas vas 8-as fénylett. Bekopogott a nálam sokkal bátrabb és határozottabb Lucy. Egy másodpercbe sem telt s az ajtó kinyílt. Egy sötét hajú borzos fiú nyitott ajtót és mindkettőnket öleléssel köszöntött, majd betessékelt minket egy gyors mozdulattal. Leültünk körbe, a szobában már jó páran voltak rajtunk kívül. Fiúk, lányok vegyesen.
Az eső még mindig nem vett vissza, ugyanolyan habitussal zuhogott, mint jó pár órával ezelőtt. A szobában felgyülemlett ember tömeg zaját egy-egy feldördülő puskához hasonló hang zavarta meg. De az idő senki kedvét nem vette el, mindenki boldogan nevetett s a játék is elkezdődött. A kör közepére helyeztek egy sötétzöld színű üres borosüveget. Ebben a pillanatban lépett be Tao az ajtón. Mindenkinek intett illetve köszönt s leült velem szembe. Végig mértem, de persze nem feltűnően, most szemüveget viselt, olyan fekete vastag keretest. Haja hullámosabb lett az esőtől és a párától. Egy fekete-piros csíkos pulóver volt rajta, a nadrág pedig egy koptatott sötét színű farmer volt. Úgy nézett ki, mint aki épp most lépett ki egy divatlapból. És így akar nem feltűnést kelteni? Na ne nevetess…
Az üveg ide-oda pördült, forgott. Szinte már bele is szédültem, de szerencsére rám nem került sor, megkönnyebbülten sóhajtottam. Oldalra fordultam, úgy látszott mindenki élvezi a játékot úgymond rajtam kívül. De nem akartam cserbenhagyni új ismerősömet, Lucyt. Arra lettem figyelmes, hogy mindenki rám bámul és várják a reakciót. Nem is hallottam, hogy mi volt az utolsó kérdés, vagy hogy mit kell csinálnia az éppen adott embernek akire az üveg szája mutat, biztosan túlságosan elmerültem gondolataimban. Lepillantottam törökülésben lévő lábaim elé s elsápadtam. Rám került a sor, rám mutatott az üveg.
- Hé ______________________ te jössz, meg kell hogy csókold Tao-t! – Lökött meg a mellettem ülő srác, én pedig félve megráztam a fejem, ezt követően Tao-ra néztem. Arca érzéstelen volt, viszonozta a pillantásomat.
- Rendben. – Mondta a fekete hajú Tao és felállt, megragadott csuklómnál fogva és felhúzott maga mellé. Hirtelen meg sem tudtam szólalni. Közben a csókon kezdett járni az agyam. Még sose csókolóztam senkivel sem, és azt sem akartam, hogy az első Tao legyen. Megijedtem. Elindult velem az ajtó felé.
- Majd elmesélem milyen volt, ti szórakozzatok csak tovább. – Magyarázta Tao, mire a többiek csak egy bólintással válaszoltak. – De aztán hallani akarjuk milyen volt! – Nevetgéltek összevissza, mire feleszméltem már a folyosón álltam. Térdeim egymásnak csúsztak, s elhúztam kezem Tao-tól.
- Gyere, nem kell félned. – Szólt rám morcosan, elindult egyenesen a folyóson, s a saját szobája felé vette az irányt.
- Nem akarom. – Válaszoltam dühösen és megfordultam, saját szobámba vettem az irányt közben Kris-t pillantottam meg ahogy kilép az egyik szobából, őt pedig egy lány követte. Az egyik azok közül, aki reggel úgymond megfenyegetett, a középső volt az, a vezető. Elkerekedtek szemeim és csak bámultam. Nem akartam hinni saját szemeimnek. Gyorsan hátat fordítottam és elindultam Tao felé, nem akartam, hogy Kris meglássa, hogy észrevettem. Szívem hevesebben dobogott, gombóc volt torkomban.
- Gyere velem. – Nyögtem ki neki, és megragadtam pulóvere alját és húztam. Kicsaptam a bejárati ajtót, megcsapott a kinti hűvös, őszi időjárás. A szél száraz faleveleket kavart fel a földről s sodorta el őket jó messzire. Hajamat is tépkedni kezdte a szél, átkaroltam magamat, hogy ne fázzak. Dühített, amit az előbb láttam, nem is tudtam mire vélni.
- Elegem van belőle. – Tört ki belőlem.
- Miből van eleged? – Kérdezte tőlem a hang, de nem Taoé volt. Hátrafordultam és nagy meglepetésemre nem Tao, hanem Kris állt ott.
- Te mit keresel itt?! – Néztem rá és elcsuklott hangom, a torkomban lévő gombóccal hatalmas harcot vívtam.
- Fázol? – Kérdezte, s közelebb lépett hozzám… nem is válaszolt a kérdésemre, ami viszont kifejezetten dühített. Már csak arra lettem figyelmes, hogy leveszi magáról a szürke v-nyakú pulóvert és rám teríti egy gyors mozdulattal.
- Vedd fel. – Parancsolt rám, én pedig azt se tudtam hirtelen mit csináljak. Azt tettem, amit mondott.
Hatalmas hálás szemekkel néztem rá. Akármennyire is akartam takargatni, de zavarba jöttem tőle. Tudtam, hogy nem szabadna. Szégyelltem magam, mindkettő kezemet felhúztam szám elé. Akaratlanul is de beleszippantottam a pulóverbe. Kellemes menta illata volt. Még jobban elvörösödtem, arcom eperszínné változott.
- Sajnálom… - Nyöszörögtem sajnálkozóan, szemeimet pedig lesütöttem.
Nem válaszolt, rám hagyta. De most nem lett dühös és nem is vált cinikussá a zavarom miatt.
- Gyere, még megfázol. – Elindult vissza befelé, nagyot sóhajtottam.
- Remélem tisztában vagy a Hétfői dolgozattal. – Szólt rám kissé mogorván, emlékeztetően.
Csak bólogattam, de lélekben messze jártam. Megkábultam az illattól, finoman szólva megszédültem.
- Később találkozunk. – Háttal állt már nekem és emelte kezét, intett egyet és már el is tűnt.
- De a pulcsi! – Szóltam utána, de már sehol sem volt a szőke hajú, halkan sóhajtottam egyet.
- Ez nem jó így… nagyon nem. – motyogtam el magamnak és elindultam vissza szobámba. Hátam mögül felfigyeltem egy halk morgásra. Gyorsan megfordultam, egy alakot láttam visszahúzódni a sarokból és a tornacipő hangját, ahogy megcsusszant a kövön. Oda lépdeltem fejvesztetten, de már senkit sem láttam. Mivel nem tudtam többet tenni az ügy érdekében visszaindultam szobába, Lucy még mindig a 8-as szobában volt. A mi 2-es számú szobánkig elhallatszott a ricsaj. Elmosolyodtam, biztos jól érzi magát. Levettem magamról Kris szürke színű pulóverét és szépen összehajtottam. Majd visszaadom neki, gondoltam magamban.
A vihar egyre jobban tombolt odakint, a szobámban töltöttem el az időt, míg a többiek mindenfelé voltak, köztük Lucy is, reméltem, hogy nem haragudott meg rám, amiért ott hagytam.
Olvasással próbáltam foglalkozni, de az őszintét megvallva nem igazán sikerült. Oldalra pillantottam, szemem megakadt a pulóveren. Felsóhajtottam, órámra pillantottam. Már esteledett s vacsora előtt még akartam venni egy zuhanyt, neki is indultam.
Összecsomagoltam, amiket kellett és a közös zuhany felé sétáltam. Felkapcsoltam a lámpát, és letettem a tiszta törölközőt, ruhát. Rajtam kívül senki sem volt ott. Levetkőztem, összehajtottam a szennyest és félreraktam. Megnyitottam a csapot, a víz pedig zuhogni kezdett a zuhanyfejből akárcsak egy hatalmas vízesés. Alá álltam, hagytam hogy eláztassa egész testemet…
Pár perc múltán valami zajra lettem figyelmes a zuhanyfüggöny mögül, félve fordultam meg. Majd hirtelen a lámpa fénye elaludt, csönd volt. Csak a zuhanyvíz csobogása törte meg azt. Reszkettem a félelemtől.
- K-ki van itt?! – Remegő hangon szólaltam fel, majd egy pillanat múlva villámlott. Megvilágította a fürdőt, valaki a függöny előtt állt. Mire ismét sötét lett, elrántotta a zuhanyfüggönyt és megragadta karomat. Körmét belemélyesztette puha, hófehér bőrömbe. Hangosan felnyögtem, éreztem ahogy lábaim kicsúsznak alólam, arcom illetve fejem neki vágódott a csempének. Elcsúsztam a zuhanyban és térde zuhantam. Az illető, aki megtámadott pedig kiszaladt maga után becsapva az ajtót.
Ott ültem egyedül… egyedül a sötétben. Éreztem, ahogy orrom vére megindul, számban éreztem a vér vasas ízét. Halkan sírni kezdtem, nem volt erőm felállni. Lassan lehunytam szemeimet. Reméltem, hogy valaki minél előbb rám talál, felemel karjaiba és megóv engem…
Kérlek, segíts… félek…~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése