Mintha az idő megállt volna, azt sem tudtam hol vagyok, azt
sem tudtam ki vagyok. Mézbarna szemeit bámultam megmerevedve. Szívem egyre
hevesebben vert, szinte már majdnem kirobbant a helyéről, gyomrom pedig minta
egy hatalmas csomóvá kuszálódott volna össze. Ajkaim résnyire szétváltak
egymástól, úgy bámultam rá csodálkozva. A nap fénye most már egyre
halványodott, most már inkább rózsaszínes volt mintsem narancssárga, a nap maga
előtt tolta a hatalmas bárányfelhőket.
- Ez így nem jó. – Szólalt fel és visszahúzódott tőlem, nem tudtam mire vélni. Folytatta. – Ennyire nem jöhetsz zavarba senkitől sem. – Forgatta meg szemeit, behunyta azokat.
- Micsoda? – Kérdeztem vissza szinte suttogva, szempilláim rebegtek a zavartól s most már kissé az idegességtől.
- Egy kis tesztelés volt, ahhoz hogy mit szólsz, ha egy fiú így közeledik hozzád. Nem szabad ennyire zavarba jönni. A fiúk nem szeretik az esetlen lányokat. – Sóhajtotta és hátradőlt.
Még most is teljes csönd volt, halk moraj törte meg azt, ami mellkasomból áramlott ki, olyan volt akárcsak egy beinduló motor.
- Ugye most csak viccelsz? – Susogtam el s szép lassan felálltam, magam alól kitolva a széket.
- Miért tennék ilyet? Te kérted, hogy tanítsalak. – Emlékeztetett.
- Áhh. Valóban. – Csaptam le a könyvet hangosan az asztalra, felvettem táskámat és kiindultam a kicsi teremből.
Nem hittem el, hogy komolyan egy ekkora idióta. Hogy ennyire tud manipulálni és játszadozni másokkal. Elég volt ebből a napból, otthon akarok lenni. Lehajtott fejjel igyekeztem kifelé, majd hirtelen egy mellkasnak ütköztem. Fogaim összekoccantak, szemeimet pedig összeszorítottam. Védekezésképpen még pici kezeimet is felhúztam magam elé.
- Sa-Sajnálom! – Azonnal elnézést kértem az illetőtől, majd a feleszméltem, hogy Tao az. Azonnal visszább húzódtam.
- Semmi gond, nem fájt. – Ütögette meg mellkasát és elvigyorodott féloldalasan, de mégis a rossz fiús mosoly helyett most kedvesen. Lehunyta szemeit és utat engedett nekem, elindultam. Nem kellett kérnie se rá, lábaim automatikusan megindultak. Majd egy hangra lettem figyelmes hátam mögül, utánam szólt.
- Sajnálom a mai napot, nem így akartam az egészet. – Vallotta meg, oldalra fordította arcát és Krisre bámult, aki az ablakon nézett éppen ki. Teljesen máshol járhatott…
Megfordultam és elmosolyodtam, kissé megdöntöttem fejemet.
- Azt hiszem, meg tudom bocsátani. – Megfordultam és most már tényleg csak azt akartam, hogy otthon vegyek egy jó forró fürdőt és valami finomat majszolhassak.
- Várj! – Szólt utánam a sötét hajú és oda futott szépen hozzám. – Erről volt szó miközben mi az igazgatóiban voltunk. – Nyomott kezembe egy szórólapszerűséget.
Elkezdtem olvasni. Lényegében egy év eleji ott alvós, sátrazós balhéról volt szó, kárpótlásként az esetlegesen elmaradt gólyatáborért. Pénteken indulnánk és vasárnap érkeznénk meg. Táskámat ki cipzáraztam és belehajtogattam a lapot.
- Köszönöm, meggondolom még. De most már tényleg mennem kell. – Elköszöntem tőle s lesiettem a lépcsőn. Órámra pillantottam már fél 6 is elmúlt. Sikerült elérnem a buszt, nem máshogy, mint zenehallgatással töltöttem azt az időt, amíg utaztam. Elővettem a szórólapot és ismét átfutottam. Majd gondolataim másfelé vittek, már csak bámultam azt. Végig gondoltam a mai napot… Kris viselkedése még mindig bántott s sértőnek éreztem, amit velem tett. De ez neki csak egy idióta fogadás, egy játék. Én is így teszek, ahogy ő. Nem fog érdekelni semmi sem.
Hazaérkeztem, elvégeztem minden fontos teendőmet, amit csak kellett. Zuhanyozás, evés, leckeírás… Nagyon gyorsan eltelt az idő… már szinte éjfél volt. Befeküdtem ágyamba, magamra rántottam piros pöttyökkel tarkított takarómat. Oldalra fordultam és telefonomra bámultam, szívem mélyén reménykedtem. Reménykedtem… de miért is?
- Ez így nem jó. – Szólalt fel és visszahúzódott tőlem, nem tudtam mire vélni. Folytatta. – Ennyire nem jöhetsz zavarba senkitől sem. – Forgatta meg szemeit, behunyta azokat.
- Micsoda? – Kérdeztem vissza szinte suttogva, szempilláim rebegtek a zavartól s most már kissé az idegességtől.
- Egy kis tesztelés volt, ahhoz hogy mit szólsz, ha egy fiú így közeledik hozzád. Nem szabad ennyire zavarba jönni. A fiúk nem szeretik az esetlen lányokat. – Sóhajtotta és hátradőlt.
Még most is teljes csönd volt, halk moraj törte meg azt, ami mellkasomból áramlott ki, olyan volt akárcsak egy beinduló motor.
- Ugye most csak viccelsz? – Susogtam el s szép lassan felálltam, magam alól kitolva a széket.
- Miért tennék ilyet? Te kérted, hogy tanítsalak. – Emlékeztetett.
- Áhh. Valóban. – Csaptam le a könyvet hangosan az asztalra, felvettem táskámat és kiindultam a kicsi teremből.
Nem hittem el, hogy komolyan egy ekkora idióta. Hogy ennyire tud manipulálni és játszadozni másokkal. Elég volt ebből a napból, otthon akarok lenni. Lehajtott fejjel igyekeztem kifelé, majd hirtelen egy mellkasnak ütköztem. Fogaim összekoccantak, szemeimet pedig összeszorítottam. Védekezésképpen még pici kezeimet is felhúztam magam elé.
- Sa-Sajnálom! – Azonnal elnézést kértem az illetőtől, majd a feleszméltem, hogy Tao az. Azonnal visszább húzódtam.
- Semmi gond, nem fájt. – Ütögette meg mellkasát és elvigyorodott féloldalasan, de mégis a rossz fiús mosoly helyett most kedvesen. Lehunyta szemeit és utat engedett nekem, elindultam. Nem kellett kérnie se rá, lábaim automatikusan megindultak. Majd egy hangra lettem figyelmes hátam mögül, utánam szólt.
- Sajnálom a mai napot, nem így akartam az egészet. – Vallotta meg, oldalra fordította arcát és Krisre bámult, aki az ablakon nézett éppen ki. Teljesen máshol járhatott…
Megfordultam és elmosolyodtam, kissé megdöntöttem fejemet.
- Azt hiszem, meg tudom bocsátani. – Megfordultam és most már tényleg csak azt akartam, hogy otthon vegyek egy jó forró fürdőt és valami finomat majszolhassak.
- Várj! – Szólt utánam a sötét hajú és oda futott szépen hozzám. – Erről volt szó miközben mi az igazgatóiban voltunk. – Nyomott kezembe egy szórólapszerűséget.
Elkezdtem olvasni. Lényegében egy év eleji ott alvós, sátrazós balhéról volt szó, kárpótlásként az esetlegesen elmaradt gólyatáborért. Pénteken indulnánk és vasárnap érkeznénk meg. Táskámat ki cipzáraztam és belehajtogattam a lapot.
- Köszönöm, meggondolom még. De most már tényleg mennem kell. – Elköszöntem tőle s lesiettem a lépcsőn. Órámra pillantottam már fél 6 is elmúlt. Sikerült elérnem a buszt, nem máshogy, mint zenehallgatással töltöttem azt az időt, amíg utaztam. Elővettem a szórólapot és ismét átfutottam. Majd gondolataim másfelé vittek, már csak bámultam azt. Végig gondoltam a mai napot… Kris viselkedése még mindig bántott s sértőnek éreztem, amit velem tett. De ez neki csak egy idióta fogadás, egy játék. Én is így teszek, ahogy ő. Nem fog érdekelni semmi sem.
Hazaérkeztem, elvégeztem minden fontos teendőmet, amit csak kellett. Zuhanyozás, evés, leckeírás… Nagyon gyorsan eltelt az idő… már szinte éjfél volt. Befeküdtem ágyamba, magamra rántottam piros pöttyökkel tarkított takarómat. Oldalra fordultam és telefonomra bámultam, szívem mélyén reménykedtem. Reménykedtem… de miért is?
A következő nap se Kris, se Tao nem jöttek be. Azt hallottam
a fecsegő fan lányoktól, hogy fellépése volt Krisnek, Tao-ról pedig
természetesen nem tudtak, de velük ellentétben én nagyon is tisztában voltam a
helyzettel. Kris és Tao most éppen együtt vannak…
Elérkezett a kirándulás napja. Kissé megkönnyebbültem a tegnapi nap folyamán, hogy egyikkel sem találkoztam. Nem volt balhé, nem keveredtem miattuk bajba. Tegnap este mindent összepakoltam egy utazótáskába, felkészülve az elkövetkező napokra.
Mivel még mindig érvényben volt a fogadás, úgy kellett tennem, ahogy Kris mondta. Hajamba göndör illetve kusza tincseket vasaltam, kisminkeltem arcom ahogy kérte, csinos barackszín habos felsőt viseltem és egy fehér shortot, hozzá pedig felvettem egy fehér köves szandált. Belenéztem a tükörbe, és megigazítgattam magam utoljára. Lesiettem a lépcsőn, elköszöntem a családomtól és az iskola felé vettem az irányt, hamar oda értem.
Megpillantottam egy hatalmas lila buszt. Az volt a mi buszunk, ott állt az osztály java része már. Várakoztak, a többiekre s egyben az indulásra. Arra lettem figyelmes, hogy valaki megkocogtatja a vállamat, megfordultam. Három lány volt, az osztályból valóak voltak. De még sosem beszélgettem velük. Annyira mások voltak mint én.
- Te vagy az, aki tegnap bajba keverte Kris oppa-t?! – Kért számon az egyik leányzó, még hozzá igen csak durva hangnemben, majd a másik is elkezdte mondani a magáét. – Még is mit képzelsz magadról te kis idióta?! – Lökte meg vállamat.
- Én nem csináltam semmi rosszat. – Válaszoltam, s meglepett a lökés ereje. Nem is tudtam értelmezni, hogy mire fel kaptam.
- Majd meglátod, mennyire megbánja az aki elveszi tőlünk! – Mondta a középen álló. Kissé kétségbeejtő volt, hogy menyire gonoszak voltak, és hogy mennyire irigyek s egyben szánalomra méltó, amiért úgy gondolták, hogy birtokolják Kris-t. Egy hideg kezet éreztem csuklómat, majd ujjakat, amik közrefogták azt. Megfordultam, a lányok arca elsápadt és csak ajkaikat tátották. A magas szőke volt az, Kris. Nem is nézett rá egyikre sem, engem nézett.
- Kész vagy? – Nem is várta meg válaszomat s húzni kezdett maga után fel a buszra. Hallottam ahogy a mögöttem álló lányok szitkozódnak és pufognak. Tudtam, ebből még baj lesz…
Közép tájt foglaltunk helyet, én ültem az ablak mellé. Leült mellém és elővett egy cd-t, kezembe nyomta.
- Ez a tiéd. – Hátrahajtotta fejét és lehunyta szemeit, eközben mindenki megérkezett. Tao is felszállt a buszra, intett nekem. Viszonoztam a gesztust, én is ugyan így tettem. Majd a szemem megakadt a kezembe érkező „no name” cd-n. Csak nagyokat pislogtam. Eközben fél fülel hallottam, ahogy ___________ tanár a szabályokat ecseteli, elmondja az éppen aktuális hegyi beszédet. A busz motora felpördült és szép lassan neki is indult a hatalmas betonútnak.
- Ezt mi--? – Kérdeztem volna, de arra lettem figyelmes, hogy elaludt. Szőke tincsei finoman eltakarták sötét szőke vastag szemöldökét, a reggeli napfény pedig megszínezte bőrét. A buszon hatalmas ricsaj volt, csodálkoztam hogy ilyen nagy hangzavarban el tudott aludni. Visszafordítottam orcámat s a cd-t bámultam. Pír jelent meg az arcomon, s elmosolyodtam halovány.
Ez volt az első alkalom hogy egy fiú ajándékot adott nekem… Egy bizonyos dolgot, amilyen senkinek sincsen, csak nekem… Egyedül nekem.~
Elérkezett a kirándulás napja. Kissé megkönnyebbültem a tegnapi nap folyamán, hogy egyikkel sem találkoztam. Nem volt balhé, nem keveredtem miattuk bajba. Tegnap este mindent összepakoltam egy utazótáskába, felkészülve az elkövetkező napokra.
Mivel még mindig érvényben volt a fogadás, úgy kellett tennem, ahogy Kris mondta. Hajamba göndör illetve kusza tincseket vasaltam, kisminkeltem arcom ahogy kérte, csinos barackszín habos felsőt viseltem és egy fehér shortot, hozzá pedig felvettem egy fehér köves szandált. Belenéztem a tükörbe, és megigazítgattam magam utoljára. Lesiettem a lépcsőn, elköszöntem a családomtól és az iskola felé vettem az irányt, hamar oda értem.
Megpillantottam egy hatalmas lila buszt. Az volt a mi buszunk, ott állt az osztály java része már. Várakoztak, a többiekre s egyben az indulásra. Arra lettem figyelmes, hogy valaki megkocogtatja a vállamat, megfordultam. Három lány volt, az osztályból valóak voltak. De még sosem beszélgettem velük. Annyira mások voltak mint én.
- Te vagy az, aki tegnap bajba keverte Kris oppa-t?! – Kért számon az egyik leányzó, még hozzá igen csak durva hangnemben, majd a másik is elkezdte mondani a magáét. – Még is mit képzelsz magadról te kis idióta?! – Lökte meg vállamat.
- Én nem csináltam semmi rosszat. – Válaszoltam, s meglepett a lökés ereje. Nem is tudtam értelmezni, hogy mire fel kaptam.
- Majd meglátod, mennyire megbánja az aki elveszi tőlünk! – Mondta a középen álló. Kissé kétségbeejtő volt, hogy menyire gonoszak voltak, és hogy mennyire irigyek s egyben szánalomra méltó, amiért úgy gondolták, hogy birtokolják Kris-t. Egy hideg kezet éreztem csuklómat, majd ujjakat, amik közrefogták azt. Megfordultam, a lányok arca elsápadt és csak ajkaikat tátották. A magas szőke volt az, Kris. Nem is nézett rá egyikre sem, engem nézett.
- Kész vagy? – Nem is várta meg válaszomat s húzni kezdett maga után fel a buszra. Hallottam ahogy a mögöttem álló lányok szitkozódnak és pufognak. Tudtam, ebből még baj lesz…
Közép tájt foglaltunk helyet, én ültem az ablak mellé. Leült mellém és elővett egy cd-t, kezembe nyomta.
- Ez a tiéd. – Hátrahajtotta fejét és lehunyta szemeit, eközben mindenki megérkezett. Tao is felszállt a buszra, intett nekem. Viszonoztam a gesztust, én is ugyan így tettem. Majd a szemem megakadt a kezembe érkező „no name” cd-n. Csak nagyokat pislogtam. Eközben fél fülel hallottam, ahogy ___________ tanár a szabályokat ecseteli, elmondja az éppen aktuális hegyi beszédet. A busz motora felpördült és szép lassan neki is indult a hatalmas betonútnak.
- Ezt mi--? – Kérdeztem volna, de arra lettem figyelmes, hogy elaludt. Szőke tincsei finoman eltakarták sötét szőke vastag szemöldökét, a reggeli napfény pedig megszínezte bőrét. A buszon hatalmas ricsaj volt, csodálkoztam hogy ilyen nagy hangzavarban el tudott aludni. Visszafordítottam orcámat s a cd-t bámultam. Pír jelent meg az arcomon, s elmosolyodtam halovány.
Ez volt az első alkalom hogy egy fiú ajándékot adott nekem… Egy bizonyos dolgot, amilyen senkinek sincsen, csak nekem… Egyedül nekem.~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése