In Heaven ~ (EXO-M Kris) Part 16.

Megszűnt a hatalmas zaj, ami a háttérből szólt. Semmit se hallottam, se a zenét, se az emberek társalgását. Kitágult szemeimmel bámultam a velem szembe álló fekete hajú srácot, aki ajkait az enyémekre tapasztotta. Ökölbe szorítottam a kezemet, dühös voltam. Akármennyire is jól esett a törődése, nem akartam ezt a csókot… Vagy talán mégis? Lehet pont erre van szükségem?
Nagyon jól tudtam, hogy Kris lát engem. Látja, hogy épp engem csókol Tao. Egy erős szorítást éreztem karomon, maga felé rántott.
- Te még is mi a faszt képzelsz magadról? – Ripakodott rám a lány, és az üdítővel leöntött szoknyáját mutogatta, trágár szavakkal ecsetelve engem. Bunkó viselkedésétől eltekintve, tudtam, hogy igaza van. Elnézést kértem tőle, ő pedig sértődötten távozott barátnői társaságában. A következő pillanatban tekintetem tovább siklott, Krisre. Kiegyenesedve állt még mindig a táncparkett közepén, le sem vette rólam a szemét. Megindult felém, én pedig már egyre jobban félve bámultam vissza. Csuklóm köré hosszú ujjak csavarodtak, Tao húzott magához közelebb. Megakarta mutatni, hogy ő az aki vigyáz rám. Ajkaimra haraptam, hallani akartam mit mond. Tudni, hogy dühös e vagy boldog. Elérkezett velem szembe, de már átnézett rajtam és elhaladt vékony testem mellett szó nélkül. Arra lettem figyelmes, hogy nem veszek levegőt. Tüdőm szinte már sikított az oxigénért, a számat nyitottam és nagyot szippantottam a levegőből. Az ajtó becsapódott mögötte, maga mögött hagyott engem és a tomboló tömeget, aki már mit sem foglalkozott velünk. Most már Mia lépett oda mellém és megdöntötte fejét, féloldalasan elvigyorodott.
- Gratulálok! – Igazította meg rubint vörös ruháját, majd felpillantott a lépcsőtetejére, ahol Lucy robbant ki a tömegből. Valószínűleg megkapta ő is az infót, hogy mi történt az előbb. Aggódó volt tekintete, fogalma sem volt, hogy mi történt.
- Miért? – Kérdeztem a nálam idősebb lánytól, s láttam, hogy testvére lefelé halad már a lépcsőn. Nem akartam bajt, odébb húzódtam Taohoz. Mia pedig cinikusan kezdett nevetni, majd folytatta mondanivalóját.
- Ma van a születésnapja. – Sziszegte megduzzadt ajkai közül, az én arcomra pedig eközben kiült az ijedtség. Lefagytam, nem tudtam reagálni. Csak bámultam magam elé, elhúztam kezemet Taoétól. Nem akartam rájuk több időt pazarolni. Lábaim megindultak maguktól és elindultam Kris után. Meg akartam magyarázni mindent. Nem érdekelt az se, hogyha megcsókolta Miat. Csak beszélnem kell vele, el kell hogy mondjam neki az érzéseimet.
Mikor már az esőben, az utcán rohantam jöttem rá, hogy magamra se vettem semmit. Szememmel kerestem őt, de sehol se láttam. Valamiféle furcsa érzés kerített hatalmába, éreztem, hogy merre kell mennem. Ahogy futottam a távolban kirajzolódott egy magas alak. Ő lesz az. Gyorsítottam tempómon, összeszedtem maradék energiáimat. A ruhám teljesen elázott közben a hideg esőtől, a szél pedig máris kifújta a számat.  Ahogy egyre közelebb és közelebb értem láttam biztosra, hogy ő az. Neki rugaszkodtam és már csak annyit észleltem, hogy mellkasom hátának csapódik, karjaimmal pedig közrefogom testét. Arcomat szinte belefúrtam gerincébe és zokogni kezdtem.
- Kérlek, állj meg! Hagyd, hogy megmagyarázzam! – Nyögtem félig-meddig a sírástól, ő csak mozdulatlanul állt továbbra is. Szánalmasnak éreztem magam, de fel kellett áldoznom most valamennyit az önbecsülésemből. Kezdtem belül érezni valami fanyart, valami keserűt. Önbizalmam és energiám megcsappant, nem jött ki egy árva szó se torkomon, csak könnyek a szememből… Azokat kezdtem mancsommal, kislányosan törölgetni. Szép lassan elengedtem és egyet hátraléptem.
- Boldog születésnapot… - Motyogtam a szőke hajúnak elcsukló hangon és most már a szürkésfeketés betont bámultam. Próbáltam megszámolni az esőcseppeket, amik annak koppantak. Tényleg nem tudtam a születésnapjáról, bántott is hogy úgymond „megfeledkeztem” róla.
Láttam, ahogy megfordul és elmosolyodott. De nem szólt hozzám, csak mosolygott. Szemeim ide-oda pattogtak arcán. Nem értettem, hogy miért nem szól. Dühös lettem és féltem is. Próbáltam magamat megemberelni.
- Miért nem szólsz?! – Szólaltam fel hangosabban, számon kérően. Kris arcvonásai pár pillanat alatt teljesen eltorzultak. Halkan morgott, fogait pedig összeszorította.
- Hagytad, hogy megcsókoljon az az idióta?! – Most már ő is felemelte a hangját, mérges volt rám. Dühében közelebb lépett hozzám, megragadott vállaimnál fogva és egyszer alaposan megrángatott. Most vettem csak észre, kizökkentett. A háttérben megpillantottam a sárgás villogást, ott voltunk ismét a játszótéren. Reszkettem a hidegtől és az esőtől, testemen libabőr futott végig. A villódzó fények után Kris mogyorószín szemeiben néztem.
- Sajnálom… - Sajnálkoztam neki, bár tudtam, hogy ezzel nem túl sokat érek el. Eszembe jutott, hogy ő pedig Miaval volt, összerántottam a szemöldökömet.
- Elegem van belőled! Játszadozz mással, ott van Mia! – Mérges szavakat köpködtem arcába. Arcáról meglepődöttséget véltem felfedezni, de nem érdekelt, folytattam. – Megcsókoltad őt! Milyen jogon kérsz te engem számon? – Kiáltottam tovább és szemeimből ismét potyogni kezdtek a könnyek, abban a pillanatban, ahogy kimondtam az utolsó szót magához rántott és szorosan ölelt magához.
- Ne, ne! – Magyaráztam mellkasába, és próbáltam is eltolni magamtól, de ő kitartott. Nem engedett, nem hagyott megmozdulni. Szálkás karjai továbbra is magabiztosan tartottak.
- Fogd már be…  Nem csókoltam meg őt. - Szólalt fel mély hangján, elkezdett hátrahaladni velem egyenest addig, ameddig az egyik borostyánnal borított ház falához nem értünk. Hátam, lapockáim teljesen a falhoz nyomódtak, éreztem forró leheletét nyakamon, bőrömet simogatta. Felkaptam fejemet mondanivalójára, alig akartam elhinni, de gondolataimat azonnal megszakította a következő kérdésével.
- Mit hoztál a születésnapomra? – Tenyerei a hideg időjárás ellenére forróak voltak, éreztem, ahogy felkaromra tapasztja. Felsóhajtottam halkan, teljesen elvörösödtem. Mindig ezt tudta velem csinálni, akármennyire mérges, haragos voltam rá… mindig egy pillanat alatt meg tudta lágyítani a szívemet.
Nem válaszoltam rá, csak néztem rá hatalmas kiskutya szemekkel. Hangosan szipogtam, ebből biztos megfázás lesz.
- Szóval… téged kaplak? – Kérdezte, nem adta fel. Próbált kezeivel felmelegíteni, most már halvány mosoly ült arcán.
- Máris elfelejtetted, amit láttál? Övé vagyok, Taoé. – Emlékeztettem Krist, a kérdésem előtti kijelentésétől pedig teljesen zavarba jöttem. Igazából nagyon is kényelmes volt a mostani szituáció, bár mindig így lenne…
- Annak adod magad, akinek te akarod. Ez a döntés csak rajtad múlik. – Teljesen nyugodt volt, melegséget árasztott magából. Nem volt a szokásos rideg Kris, meglepett. Hirtelen telefonom csengőhangja törte meg szavait, a kijelzőn Lucy neve állt.
- Ne haragudj. – Lépdeltem arrébb, felvettem a telefont.  A szemem sarkából azt láttam, hogy Kris is telefonjáért nyúlt, félrevonult. A szőke hajú vidám leányzó azonnal magyarázkodásban tört ki, faggatott, hogy hol vagyok. Közben valahogy kiderült számára is, hogy a nővére küldte számomra az smst. Nem győzött bocsánatot kérni miatta. Elmagyaráztam neki, hogy nem haragszom és, hogy Krissel vagyok, nem kell aggódnia se neki, se Taonak. Mire befejeztünk az 5-10perces telefonbeszélgetést, egy sötét fekete autó jelent meg.
- Gyere. – Szólt rám és kinyitotta annak ajtaját, arra várt hogy beszálljak. Úgy tettem, ahogy ő akarta. Végülis a születésnapja volt, boldogságot és örömöt akartam neki okozni. Beszálltam a kocsiba, ő pedig követte példámat. Halk morgás tört fel a motorból, megindult az autó a számomra ismeretlen úti cél felé. Pici tenyeremet a párás ablaküvegre tapasztottam, búcsút vettem a játszótértől. Meg akartam szakítani a csöndet, ajkaimat szóra nyitottam.
- Hová megyünk? – Kérdeztem és fenekemet a kényelmes bőrülésbe fúrtam.
- Nálam alszol ma este ___________________. – Nem nézett rám úgy ejtette ki a szavakat, megdermedtem.
- De hát nekem nem lehet! Különben is holnap iskola! És a szüleim is kibuknának, nem lehet! – Azonnali tiltakozásba kezdtem mire ő felemelte kezét és állj-t mutatott.
- Ne idegeskedj, elintéztem mindent már… Csak annyira kérlek, töltsd velem ezt az estét. – Kért meg kedvesen. Ha akartam se tudtam volna ellenállni a kérésnek. És nem csak azokért az érvekért, amiket az imént neki soroltam, hanem azért mert vele akartam lenni…
Lassan meg is érkeztünk a célpontunkhoz, egy hatalmas sárgaszínű, modern házra lettem figyelmes. Kedves kis háznak tűnt, annak ellenére, hogy keveset láttam a sötét miatt.
A sofőr leparkolt és kisegített minket, annyira távol állt tőlem ez a viselkedés, majd arra lettem figyelmes, hogy táskámat szedi elő a csomagtartóból.
- Hihetetlen! – Csattantam fel és azonnal kirángattam kezéből, Krisre néztem aki csak halkan nevetett rajtam. Besétáltunk a házba, senki nem volt rajtunk kívül.
- Édesanyám Kínában van, hamarosan én is csatlakozom hozzá és a csapat többi tagjához. – Jelentette ki, hiszen biztos érezte, hogy kellemetlenül érzem magam válaszok nélkül. Összeszorult pillanatok alatt a szívem, a gondolattól hogy itt hagyhat.
- Mikor kell menned? – Oda lépdeltem és még mindig nézelődtem a hatalmas házban, ahol lényegében csak ketten éltek. Családi fotókra lettem figyelmes, ott volt Kris édesapja is. Elmosolyodtam és óvatosan visszahelyeztem a közös fotót a patyolat tiszta polcra.
Nem válaszolt a kérdésemre, valószínűleg nem hallhatta. De ez most kevésbé foglalkoztatott, biztos nem mostanság.
- A hamarosan úgy sem egy hetet vagy kettőt jelent… - Magyaráztam önmagamnak, ő pedig értetlenül bámult rám.
- Használd csak a fürdőt, teljesen eláztál. Menj fel a fentibe, én meg majd a lentibe. – Tanácsolta gondoskodóan.
Csak egy bólintással válaszoltam és felszaladtam a lépcsőn, jó pár szoba volt mire eljutottam a fürdőszobához. Bezártam az ajtót és ledobáltam nyirkos, vizes ruháimat.
- Végre… - Sóhajtottam és a zuhanykabinba léptem csupasz testemmel, megnyitottam a vizet és hagytam, hogy lemosson rólam minden szennyet. Kerek tízperc mosakodás után elzártam a vizet és kiléptem, neki láttam a törölközésnek. Táskámból tiszta fehérneműt illetve egy szürke otthoni nadrágot és egy fehér epermintás bővebb pólót húztam ki. Gyorsan magamra kaptam és kisétáltam a fürdőből, kifelé menet megpillantottam Kris szobáját. Körbe néztem jobbra-balra, de nem láttam sehol senkit.
Beosontam gyorsan a szobájába. Egy hatalmas franciaágy hevert a szoba közepén, szekrény oldalt a falnál, ami tele volt könyvekkel. Odalépdeltem az ágyhoz és felemeltem a fehér plüsst az ágyról, megmosolygtam.
- Tetszik? – Kérdezte egy hang a hátam mögül és ijedtemben kiejtettem kezeim közül a plüsst. Azonnal felvettem a kis lámát a földről és elnézést kértem, hogy engedély nélkül bejöttem a szobájába. Nem igazán foglalkozott mondataimmal.
- A neve Ace, a tiéd lehet, ha szeretnéd. – Ajánlotta fel és közben pakolászni kezdett a szobájában, én pedig helyet foglaltam az ágyán. Elkezdtem játszani a plüssel, mit sem zavartatva önmagamat.
- Ugyan, ezt te kaptad. Hogyan fogadhatnám el, különben is… a te születésnapod van és én kapok ajándékot? – Kínomban felnevettem, ő pedig csak bámult rám hatalmas szemekkel. Zavarba jöttem, arcom paradicsomszínné változott.
- Gyönyörű vagy. – Simogató hangon szólt hozzám, de mintha meg se hallottam volna szavait. Szívem hevesebben kezdett kalimpálni, fülem pedig csengett a zavartól. Ledöntöttem fejemet és combjaimat bámultam. Nem hittem neki, nem bírtam elhinni. Oda lépdelt hozzám és leült az ágyra, kezemért nyúlt és megfogta azt.
- Bízz bennem. – Búgta fülembe, nyakamra csókolt. Ettől én halkan felsóhajtottam, furcsa bizsergést éreztem egész testemben. Kris szép lassan kezét mellkasomra helyezte és hátradöntött az ágyra, végig simította hajamat, majd homlokomra csókolt. Máshol jártam, fejemben tűzijátékok sorozata robbant fel, gyomromban pedig pillangók repdestek. Egymás után kerültek le rólam és róla is a ruha darabok, testemet pedig csókok és simítások tömkelege halmozta el. Az apró fájdalomtól eltekintve testünk egymásba fonódva hevert az ágyon, a szobában pedig a levegő izzani kezdett. Szemeibe néztem olykor-olykor, amiből valami hihetetlen kedvesség áradt.  Odahajolt hozzám közel, ajkaival enyémre sóhajtott.
- Szeretlek ____________________.
Szavaitól örömkönnyek gyűltek szemeimbe, arcára tapasztottam egyik tenyeremet és szájára szerelmes csókot leheltem. Akármennyire ki akartam neki mondani, még nem voltam rá képes. Nem voltam rá felkészülve, hogy tisztázzam az érzéseimet…
A sötét szobában egy apró kis fény villogott, és az a telefonom volt. Tudom ki keresett, és tudom mit akart kérdezni. De nem akartam rá gondolni most, túlságosan is önző voltam hozzá…
Sajnálom Tao.


Lehet ez lenne a Mennyország?
Annyira fényes, szinte már megvakulok tőle…
Boldog vagyok, mérhetetlenül boldog.
De megéri boldognak lenni, úgy hogy másnak fájdalmat okozunk?