Rémülten néztem körbe a szobában, hogy hol is lehet Kris. De még mindig nem találtam tekintetemmel sehol sem. Ujjaim pedig még mindig összekulcsolva voltak Taoéval. Óvatosan próbáltam elhúzni, nem akartam felkelteni. Megrémültem, hisz nem tudtam miért is van ez most... Sikeresen elhúztam kezemet a szorításból, felemelkedtem a padlóról és elindultam kifelé a szobából.
- Te meg hová mész? – Szólt hozzám rekedtes hangon, megfordultam. Félig már felemelkedett az ágyról, kitakarta magát.
- Megkeresem Krist. – Motyogtam, arcomon vékony pír cikázott végig.
- Felesleges, már este elment… Velem voltál kettesben egész este. – Most már felállt miközben ezeket a szavakat mondta nekem, oda lépdelt hozzám. Arcomra pedig kiült a meglepettség, el se hittem amiket mondd.
- De hát miért?! – Aggodalom csengett ki hangomból, visszavettem belőle. Mikor már oda ért elém a magasabb, kezemért nyúlt és közelebb húzott magához. Néma csönd volt, a szőnyeget bámultam és próbáltam elűzni Krissel kapcsolatos gondolataimat. Nem aggódhatok mindig miatta…
- Jó reggelt. – Ajkai homlokomat súrolták, zavaromban előre hajtottam a fejemet. Ajka rá tapadt hófehér bőrömre, persze azonnal elhúzódtam.
- Jó reggelt… - Motyogtam félénken, majd folytattam. – Ideje lenne lassan indulni az iskolába. – Vakartam meg arcomat, másik kezemmel hátra simítottam göndörebb fürjeimet. Bólintott.
- Ha megbocsátasz. – Fordított hátat nekem Tao és a fürdőbe sétált. Elintézte az ottani teendőit, ahogy én is. Felöltözve tért vissza hozzám. Egy mohazöld felsőt viselt és egy sötét szín farmert. Fekete tincsei összevissza álltak, szemüveget viselt ismét orrán.
- Kész vagyok, indulhatunk. – Emelte meg a sporttáskát, még mindig csúnyán köhögött.
- Várj! – Én még fele annyira sem voltam kész. Ma nem sminkeltem, hajamat is csak gyorsan összefogtam. S egyszerűbbnél egyszerűbb ruhákat dobáltam magamra.
Míg ő zuhanyozott és rendbe tette magát, felraktam neki egy teát. Szépen kitöltöttem neki egy termosztátba, majd kezébe nyomtam mikor épp leért a lépcsőaljára.
- Azért nem ártana, hogyha meglátogatnál egy orvost. – Tanácsoltam neki, ő csak bólintott. Megköszönte a teát, s egy gyors mozdulattal bele is kortyolt.
- Menjünk, mert a végén tényleg elkésünk. – Szólt rám apáskodóan, elindultunk kifelé. Még gyorsan, amit tudtam elpakoltam. Rendet hagytam magunk után, tudtam hogy a szüleim utálják a kupit. Kiléptünk az ajtón, majd utunk egyenest a buszmegállóba vezetett. Csöndben sétáltunk egymás mellett, csak egy-két köhintés szakította meg azt.
Most nem esett, csak a szél fújt kegyetlen erővel. Szürke felhők borították az eget, ezzel megfosztva minket a napfénytől.
Pár perc múlva meg is érkezett a buszunk, felszálltunk rá. Rengeteg diák volt már rajta, tumultus volt. Valami furcsa volt… Mindenki engem és Tao-t bámult. Nem értettem, hogy miért. Sugdolóztak, egymás fülébe beszéltek.
- Mi a franc van ezekkel? – Néztem Taora, aki épp egy könyvet olvasott már. Kissé méláztam is látványában, felsóhajtottam s válaszára vártam.
- Valószínűleg tudnak rólunk. – Mondta lágy hangján. Arcom kissé elsápadt a kijelentéstől, aztán pedig eper színné változott.- Kissé furcsa, hogy együtt jövünk reggel a te házadtól, nem?
- Rólunk? – Meredtem rá, nem hittem füleimnek. Lassan elfordítottam a tekintetemet és a távolba meredtem, néztem az elsodródó házakat, bokrokat, embereket…
- Tegnap este… Megkérdeztelek téged. – Fejtette ki jobban, látta hogy nem értem az egész szituációt. – Valójában Kris kérdezte meg tőled, hogy velem akarsz e lenni és te „igen”-t válaszoltál. – Rám nézett, összezárta a nyitott könyvet. Felrántottam szemöldökömet, eszembe jutott minden. Akkor ez volt az a kérdés, amiről álmodtam és nem emlékeztem rá. Ajkaimra haraptam gőgösen, már értettem a beszédet a hátam mögött. Mindent értettem egy valamin kívül.
Kris miért tűnt el…? A válaszom miatt…? – Merengtem magamban, a buszjelző szakított ki gondolatmenetemből, ideje volt leszállni.
- A barátnőm vagy. – Lépett le a buszlépcsőjén és kezét nyújtotta, hogy lesegítsen engem róla. Csak néztem ki fejemből. Nem tudtam, hogy most örülnöm kellene ennek vagy sem…
Éreztem valamit Tao iránt, de nem szerelmet… valamiféle kötődést. Emellett tudni akartam azt is, hogy Kris miért tűnt el. Folytattam eszmefuttatásomat, egyre dühösebb és dühösebb lettem. Miért is lehetne kiakadva?! Hiszen csak egy megállapodás van kettőnk között. Nem érez semmit sem irántam… Hát legyen, megpróbálok beleszeretni Taoba...
Kicsiny, vékony kezemet nyújtottam és belehelyeztem az övébe, hangos jujjogás tört fel a háttérből, elmosolyodtam. Igyekeztem kedves és odaadó lenni vele, ha már így alakult minden. Félreértésből származik, de lehet hogy jó is kisülhet belőle… mégha csúnyán is hangzik. Kézen fogva indultam vele az iskola udvarán keresztül egészen az osztályteremig. Nagyon felkapott téma lett az, hogy összejöttünk. Ezzel foglalkozott mindenki.
Beléptünk a terembe, mindenki ránk szegezte a tekintetét. Azonnal szememmel Krist kerestem, de sehol se találtam. Nem volt ott.
Hirtelen egy ütést éreztem vállamon, Lucy volt az.
- Nekem erről miért nem beszéltél?! – Kérdezte felháborodottan, durcásan. De persze aztán harsányan felnevetett. Kínomban csak mosolyogni tudtam, felsőmet gyűrögettem kezeimmel.
- Örülök nektek, már teljesen azt hittem hogy… - Azonnal szája elé kaptam mancsomat és betapasztottam vele ajkait. Értette a célzást, csöndben maradt. Helyet foglalt mindenki a saját padjánál, így tettem én is, a tanítás pedig megkezdődött. Tao jóvalta messzebb ült, kerültük egymás tekintetét. Új volt ez a szituáció mind a kettőnk számára. Kitekintettem az ablakon, egy pillanatra se sikerült elvonatkoztatnom Tőle… Akartam tudni, hogy merre jár, kivel van, mit csinál… Hirtelen egy papírgalacsin érkezett meg padomra, széthajtogattam azt.
Ez állt benne:
„ ____________________! Tényleg nagyon örülök neked és Taonak, teljesen félreértettelek! Azt hittem, hogy másért vagy oda. Jobb is így azt hiszem…
Ma jön haza a nővérem, Mia. Ki tudnál jönni velem a repülőtérre érte? Nagyon hálás lennék! L”
Miután szememmel végig futottam a levelet, hátrafordultam a szőke európai lányhoz és kedvesen bólintottam válaszul neki, szívesen elkísérem. Kíváncsi vagyok a nővérére, hiszen amikor a gólyatáborban voltunk rengeteget mesélt róla.
Így teltek el az órák, sikeresen megírtuk a kémia dolgozatot is… Kris még mindig sehol se volt. Kezdtem egyre frusztráltabb lenni ebből adódóan, de nem hagytak nekem több időt gondolkodásra. Egésznap kérdésekkel zaklattak engem az új kapcsolatomról… Fárasztó volt. Elgondolkoztam, hogy mekkora botrány lenne abból is, hogyha kiderülne hogy Tao az EXO tagja ugyan úgy, mint Kris. Hatalmasat sóhajtottam, ideje volt menni. Összeszedtem a cuccaimat és Lucyhoz lépdeltem.
- 16: 30kor érkezik meg a gépe Párizsból. – Nézett karórájára, ami fél négyet mutatott. – Ideje lenne mennünk, ja és köszönöm, hogy elkísérsz! – Csattant fel örömében, Taora pillantott, aki mellettem termett.
Leszegeztem tekintetemet, egyik hajtincsemet ujjam köré fontam félénken.
- Hová mész? – Kérdezte tőlem és derekamra tapasztotta kezét óvatosan, nem akart semmit se elsietni vagy erőltetni. Ezt pedig nagyon is értékeltem.
- Elkísérem Lucyt a repülőtérre, utána pedig hazamegyek. – Meg se várta lényegében, hogy végig mondjam, gyorsan közbevágott.
- Utána átmenjek? – Ennyit arról, hogy nem erőszakos, motyogtam magamban. Bólintottam, nem akartam elutasítani ettől függetlenül.
- Akkor vigyázzatok magatokra. – Hajolt közelebb a sötétebb hajú és arcomra csókolt. Térdeimet egymásnak döntöttem, levegőt se vettem pár pillanatig a zavartól. Már csak távolodó alakjára lettem figyelmes, Lucy felébresztett kábulatomból.
- Jaj már! Nincs idő most erre! – Ráncigálta meg a bőrömet az arcomon, gúnyolódott. Megragadta a csuklómat és elkezdett kifelé húzni. A szülei az iskola előtt vártak minket egy sötét színű kocsival, beszálltunk és elindultunk egyenest a repülőtér felé. Közben egyre hevesebb lett ismét a kiszámíthatatlan őszi időjárás. A sárguló faleveleket az orkánerejű szél felkapkodta az útról és táncoltatta őket a levegőben, az eső is erőteljesen rákezdett. Pont jól érkeztünk meg, időben voltunk. Már nagyon kíváncsi voltam Miara, egy kis izgalom kellett.
Lucy szülei előreküldtek bennünket, hallgatunk rájuk. Gyorsan kiszálltunk a kocsiból és befutottunk az eresz alá, azt követően pedig besiettünk az előtérbe. Megnéztük melyik kapunál fognak kijönni, oda sétáltunk. Alig bírtam csillapítani Lucy izgatottságát, még jómagam is izgult.
Ott vártuk a nálunk pár évvel idősebb lányt, mikor oldalra fordultam és egy igencsak magas, elegáns külsejű, szőke hajú fiút vettem észre…
Végig mértem… s ekkor eszméltem rá… Ő volt, Kris volt az. Mit keres Ő itt pont ilyenkor? Csak bámultam magam elé s kerestem a magyarázatot, ő pedig egyet előrébb lépett. Mintha észre se vett volna. Olyan voltam számára, mint a levegő. Láthatatlan…
Elfordítottam tekintetemet, oda néztem ahova ő. Megrökönyödtem és csak bámultam előrefelé. Megpillantottam Mia-t, ezer közül is kiemelkedett szépsége. Vékony volt és magas. Haja sokkalta hosszabb és göndörebb volt mint az enyém, majdnem derekáig ért. Egy csinosabb bézsszín egyberuhát viselt egy ugyan olyan színű körömcipővel.
- Oppa! – Mondta bájosan és oda sietett Krishez, odabújt mellkasához. Kris pedig bátran átkarolta őt, hatalmas kezeivel simogatni kezdte a lány vékony hátát, lapockáit.
Lesokkolva álltam ott, mintha kés szúrtak volna mellkasomba és egyenest szívemig nyomták volna.
A szórólapot, amit eddig szorította mellkasom előtt madár reptében szakadt ki kezeimből, azok pedig életlenül hullottak magam mellé. Könnyek gyűltek szemeibe, erősen ajkaimra haraptam. Iszonyat dühös és elkeseredett is voltam egyszerre. Keserűen mardosott belül egyszerre valami fájdalmas s egyben édes, andalító érzés.
Nem értettem, miért is érzek így… hisz csak egy ölelés… de akkor is fáj.
Talán…
Belészerettem…? ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése