Feketeség volt előttem. Óvatosan, kissé félve nyitottam ki
szemeimet. De még mindig nem láttam semmit sem. Kezemmel fejemhez nyúltam és a
kidudorodó puklit kezdtem finoman nyomogatni.
- Ouch. – Nyögtem fel fájdalmasan.
- Jól vagy? – Kérdezte tőlem egy nagyon mély férfias hang.
Eközben kitisztult a kép, a fény se zavarta annyira szemem világát. Sötét, dús szempilláim közül pillantottam az alakra, aki vékony kecses ujjait széttárva, kezét tartotta felém.
- Nagyon nagyot estél. – Vigyorgott hófehér fogsorával. Szemei alatt az arca kis gombócokká formálódott a vigyortól. Megszólalni sem bírtam, elkápráztatott az a csodálatos kisugárzás, ami sugárzott az illetőből. Letaglózott angyali szépsége, kezem akaratlanul is de megindultak felé és belehelyeztem az ő nagy tenyerébe.
- Megvagy. – Elkezdett szépen lassan felhúzni.
Tudtam, hogy különleges személy lesz az életemben. Valami forró, lüktető dolgot éreztem a mellkasomban. A fejem fölött pedig még mindig rengeteg csillag körözött illetve tűzijáték robbant ki. Bár ezt az ütődésnek is betudhattam… vagy még sem?
- Elcsúsztál a kövön, óvatosabb is lehetnél. – Mondta a srác miután felhúzott teljesen s elengedte a kezem. Gitárjáért nyúlt és behelyezte azt a gyönyörűséget a hozzá tartozó tokba. Úgy látszik a koncert már véget ért, hirtelen beugrott az egész szituáció. Épp az ő koncertjük volt. Én pedig felszolgálóként dolgoztam a szórakozóhelyen. Elszégyelltem magam mikor rájöttem, hogy tönkre tettem mindent. Azonnal meghajoltam előtte.
- Annyira sajnálom! Tönkre tettem mindent! – Sajnálkoztam és felemelkedtem. Kétségbeesetten tekintettem rá az énekesre.
- Ugyan már. – Nevetett fel harsányan. – Épp a végén sikerült „balesetet szenvedned.” – Nevetett ismételten saját szójátékán és eközben már a szórakozóhely világítását kezdték lekapcsolni.
- Bár a főnököd nem biztosan fog örülni neki, hogy egy kis felfordulást okoztál. – Tette hozzá az illető és hátára vette gitárját, társai pedig intettek neki, hogy indulnak, és hogy menjen ő is.
- A nevem Yonghwa, ha nem ismernél. – Tette hozzá gyorsan és egyik kezével barna tincseit hátra simította.
Gyorsan megráztam a fejét, hisz nem ismertem, de mivel bemutatkozott gondoltam viszonzom és még egyszer elnézést kérek a bénázásomért.
- Az én nevem _________________________ és nagyon sajnálom, hogy bonyodalmat okoztam.
Úgy tűnt, mint aki nem hiszi el, amit lát illetve hall. Furcsává vált az arckifejezése.
- Nincs kedved velem tartani? – Végül arca ismét mosolygóssá vált egyben izgatottá.
Gondolkozni kezdtem, eközben kibogoztam a csomót a felszolgáló ruhámon hátul. Félreraktam. Szerintem a mai nap után már úgy sem nagyon van munkám, vakartam meg arcomat.
- Mégis hová? – Tettem fel a kérdést és közben kiengedtem hosszú hajamat, amelyek göndör tincsekben hullottak le vállaimra.
- Majd meglátod! – Kezét rátapasztotta csuklómra és húzni kezdett maga mögött. Megszólalni se tudtam úgy meglepődtem.
- Ne félj, vigyázok rád! – Kiáltotta hátra, majd társainak szólt, hogy menjenek nyugodtan. Társai nem igazán értették az egész szituációt, rábízták. A kis busz halkan ott is hagyta az épültet. A magas srác hátrafordult és megfogta vállamat.
- Mihez lenne kedved? Nem vagy éhes? – Kérdezte tőlem. Izgatottságát egy kisgyermekéhez tudnám hasonlítani. Szórakoztató volt. Valójában igenis csak fáradt voltam, 12 órát dolgoztam. De valami vonzott az egészben.
Felemeltem mutató ujjamat parancsolóan és elmosolyodtam.
- Yonghwa! Először is egy forró fürdőt vennék. – Pislogtam rá kíváncsian, hogy mit fog hozzá szólni. Kikerekedtek szemei, majd levette vállaimról a kezét.
- Akkor hazakísérhetlek? – Kérdezte. Eközben az idő kissé hűvösebbé vált, a szél is felkerekedett. Ledobta először az egyikről, majd a másik válláról a bőrkabátot és egy gyors, hirtelen mozdulattal rám terítette.
- Meg ne fázz nekem. – Tette hozzá a kedves gesztushoz.
Teljesen belepirultam, hiszen alig ismertem. De mit ne mondjak kedvessége valóban levett a lábamról. A melegség, ami kabátból áradt jó érzéseket keltett bennem. Éreztem az illatát is. Óvatosan, félénken beleszippantottam a levegőbe. Kevésbé feltűnően, nehogy esetleg félreértse. A kabátnak, azaz Yonghwanak menta és kellemes dohány illata volt. Tökéletesen összeillet a kettő. Belevörösödtem tettembe, arcom paradicsom pirossá vált. Válaszolnom kellett.
- Valójában 1,5 órára lakom innen, szóval semmi szükség. De nagyon hálás vagyok érte! – Köszöntem meg illetve utasítottam el őt, eközben kezdtem magamról levenni a kabátot.
Azonnal odakapott kezével és eléggé szúróssá vált a tekintete.
- Meg ne próbáld. – Szólt rám gondoskodóan, majd folytatta. – Akkor, ha nem tartod tolakodónak… gyere át hozzám és töltsd nálam az éjszakát, csak 20 percre lakom innen. – Ajánlotta fel.
Zavaromat próbáltam félretenni. Ajkaimat pedig alig láthatóan harapdálni kezdtem. Mutatóujjammal egy hajtincsemet kezdtem piszkálni. Nem igazán mondanám, hogy féltem volna tőle, hogy esetleg bántana, vagy bármi kellemetlent tenne velem. Egyáltalán ez eszembe sem volt. Úgy éreztem, hogy bízhatok benne.
- Őmm.. ha nem lenne probléma, megköszönném. – Hálálkodtam. Abban a pillanatban megfogta a kezemet és elindult velem az igencsak sötét utcán. Alig voltak már emberek is. Oda út nem igazán beszélgettünk, próbáltam hatalmas lépéseit követni. De míg ő egyet lépett én legalább kettőt-hármat. Gyorsan behúzott az ajtóhoz, már eközben az eső is csöpögni kezdett.
- Meg is érkeztünk. – Tolta be a zárba a kulcsot, amit elfordított a zár pedig kinyílt. Kezével belökte az ajtót és húzott magával együtt. Felkapcsolta a lámpát. Meglepődve pislogtam a lakást látván. Modern is volt, de egyben tükrözte a tradicionális Koreát. Levette cipőjét és ugyan ezt tanácsolta nekem. Kint az idő pedig viharossá változott. A sötét felhők villámokat kezdtek szórni. Dörögni kezdett, amitől egész testemben megremegtem. Utáltam a viharokat…
- A ruha miatt nem kell izgulnod. A húgomnak sok ruhája van itt, sokszor szokott átjönni hozzám látogatóba. – Magyarázta a fiú.
Gondolom nem akarta, hogyha esetleg kezembe akad egy félreértsem… talán. Elkergettem a bugyuta ötleteket a fejemből. Kibújtam cipőmből és a konyhába követtem őt. Kezet mosott, majd felrakott egy teát főni.
- Barack jó lesz? – Kérdezte tőlem és a teafüvek közt válogatott. Mivel nem akartam, hogy probléma legyen azonnal rábólintottam. Míg a teavíz főtt addig összekészített nekem pár ruhát illetve fehérneműt.
- Ezek teljesen újak, ne félj miattuk. – Kezembe nyomta azokat, amiket választott. – Ahogy néztem ugyan azokat a méreteid lehetnek, mint neki. – Folytatta.
- Köszönöm. – Gyorsan besiettem a fürdőbe, amerre ujjával bökött. Arcomba nyomtam a hófehér törölközött.
- Mi van velem?! És miért ilyen kedves velem, hiszen nem is ismer. Miért vagyok itt?! – Tettem fel magamnak a sorozatos kérdéseket. Megpaskoltam arcomat és erőt vettem magamon. Most már teljesen mindegy, hiszen itt vagyok. Ledobáltam magamról a ruháimat és összehajtottam azokat. Nem akartam órákon keresztül zuhanyozni, hisz az pofátlanság lett volna. Ezért csak egy gyors forró zuhanyt vettem. Hamar átmelegedtem. Bár hirtelen eszembe jutott ismét, ahogy rám adta kabátját. Akaratlanul is de elmosolyodtam…
Mikor végeztem megtörölgettem jó alaposan magam mindenhol. Elkezdtem átnézni a ruhákat, amiket Yonghwa válogatott nekem össze. Egy hófehér fehérnemű együttesen akadt meg a szemem, ami piros eprekkel volt tarkítva.
- Ez nagyon aranyos… - Nézegettem, de egyben ismét zavarba estem. Biztos a húga holmija, szóval majd kifizetem az árát. Még sem hordhatom ingyen, amiért más fizetett. Emellett ott volt még egy fekete cicanadrág és egy hófehér top. Gyorsan magamra kaptam az egyszerűbbnél egyszerűbb darabokat. Kisiettem hozzá… ott állt.
- Mi a… - Tátottam meggyszín ajkaim, egész testem megremegett. Pár vízcsepp hullott le a földre a hajszálaim végeiről.
Ott állt szinte teljesen meztelen, törölköző volt derekán. Haja borzos volt. Akaratlanul is de végig mértem egész testét. Nem volt annyira kigyúrva, de ettől független igencsak izmos volt. Mikor észhez tértem, hogy még is mit teszek kezeimet szemem elé kaptam és háttat fordítottam neki.
- Bocsánat! – Vágtam rá. Éreztem, hogy füleim égni kezdenek. Zavaromban pedig combjaimat összedörzsöltem. Hallottam ahogy bevágódik mögötte az ajtó. Gondolom öltözni ment. Biztos azt hitte, hogy tovább fogok fürdőzgetni. Végre volt hozzá bátorságom, hogy megforduljak. Láttam, hogy ott volt két teáscsésze és két megkent kenyérszelet. Oldalra pillantottam. A faágak odacsapódtak az ablaküveghez. Helyet foglaltam a közeli páfrányzöld kanapén. Pár perc múlva megjelent. Egy sötétszürke boxerben volt, felül pedig egy fekete trikót viselt.
- Bocsáss meg, azt hittem tovább leszel bent. – Vakarta meg tarkóját, majd oda nyomta kezembe az egyik teás csészét ill. a tányért is.
- Egyél, gondolom éhes vagy. – Motyogta, közben pedig órájára pillantott, este 11 múlt. Valójában inkább álmos voltam mintsem éhes, de nem akartam bunkónak tűnni. Elfogadtam egy kedves mosoly kíséretében és megettem és megittam a teát. Nagyon jól esett.
- Köszönöm. – Hálás mosoly ült orcámon, félreraktam a tányért.
- Megmutatom a szobádat. – Húzott fel csuklómnál fogva és elindultam vele együtt egy kis szoba felé. – Az enyém ezzel szemben van. Szóval, ha bármi problémád lenne, itt leszek. – Mutatott a másik irányba a srác. Bezárta a bejárati ajtót és szép lassan lekapcsolgatta a lámpákat a lakásban.
- Jó éjszakát. – Köszönt el és behajtotta saját szobájának ajtaját. Én ugyan így tettem. Szinte már vigyorogva integettem neki szobám ajtajából. Gyorsan ágyamba siettem és befeküdtem. Kint a vihar még mindig tombolt. A szél tépkedte a fák lombjait. Az eső verte az aszfaltot. A felhők pedig villámokat szórva szitkozódtak. Azonnal fejemre húztam a takarót és próbáltam az alvással. De nem sikerült, legalább 15-20 percet fetrengtem az idegen szóbába.
- Nem bírom tovább… - Sóhajtottam és lehajtottam magamról a takarót. Lábaimat indulásra bírtam és szép lassan megindultam a szembe lévő szobába. Betoltam félénken az ajtót kicsi kezeimmel. A lámpa fénye halványan világította meg a szobát. Oda sétáltam hozzá. Már aludt, olyan volt mint egy igazi angyal. Lekuporodtam mellé az ágyhoz, kezemet pedig oda csúsztattam az ágyon hozzá. Legalább csak egy kis érintés… csak egy kicsi…
Hirtelen elkapta a kezemet és behúzott magához az ágyba. Remegtem, mint a kocsonya. Megszólalni nem bírtam. Összekuporodva feküdtem mellette. Kezeim hirtelen trikóját kezdték szorongatni. Éreztem, ahogy kezei szép lassan átfonódnak hátamnál és magához ölel.
- Ne félj, majd én vigyázok rád _______________.
Tudtam, most már biztonságban leszek. Nem kell félnem a vihartól sem. Éreztem többé nem kell félnem attól, hogy egyedül leszek…
Mélyálomba merültem, megfeledkeztem minden problémáról. Arról hogy elvesztettem az állásom, hogy épp kint vihar tombol, amitől a legjobban félek. Yonghwa bátorságot és biztonságot adott nekem, még ha nem is ismertem…
Mézbarna szemeivel bámult rám, kezét pedig fejemre tapasztotta. Simogatni kezdte hajamat, ami még nagyobb megnyugvást adott számomra.
Bízok benned…
- Ouch. – Nyögtem fel fájdalmasan.
- Jól vagy? – Kérdezte tőlem egy nagyon mély férfias hang.
Eközben kitisztult a kép, a fény se zavarta annyira szemem világát. Sötét, dús szempilláim közül pillantottam az alakra, aki vékony kecses ujjait széttárva, kezét tartotta felém.
- Nagyon nagyot estél. – Vigyorgott hófehér fogsorával. Szemei alatt az arca kis gombócokká formálódott a vigyortól. Megszólalni sem bírtam, elkápráztatott az a csodálatos kisugárzás, ami sugárzott az illetőből. Letaglózott angyali szépsége, kezem akaratlanul is de megindultak felé és belehelyeztem az ő nagy tenyerébe.
- Megvagy. – Elkezdett szépen lassan felhúzni.
Tudtam, hogy különleges személy lesz az életemben. Valami forró, lüktető dolgot éreztem a mellkasomban. A fejem fölött pedig még mindig rengeteg csillag körözött illetve tűzijáték robbant ki. Bár ezt az ütődésnek is betudhattam… vagy még sem?
- Elcsúsztál a kövön, óvatosabb is lehetnél. – Mondta a srác miután felhúzott teljesen s elengedte a kezem. Gitárjáért nyúlt és behelyezte azt a gyönyörűséget a hozzá tartozó tokba. Úgy látszik a koncert már véget ért, hirtelen beugrott az egész szituáció. Épp az ő koncertjük volt. Én pedig felszolgálóként dolgoztam a szórakozóhelyen. Elszégyelltem magam mikor rájöttem, hogy tönkre tettem mindent. Azonnal meghajoltam előtte.
- Annyira sajnálom! Tönkre tettem mindent! – Sajnálkoztam és felemelkedtem. Kétségbeesetten tekintettem rá az énekesre.
- Ugyan már. – Nevetett fel harsányan. – Épp a végén sikerült „balesetet szenvedned.” – Nevetett ismételten saját szójátékán és eközben már a szórakozóhely világítását kezdték lekapcsolni.
- Bár a főnököd nem biztosan fog örülni neki, hogy egy kis felfordulást okoztál. – Tette hozzá az illető és hátára vette gitárját, társai pedig intettek neki, hogy indulnak, és hogy menjen ő is.
- A nevem Yonghwa, ha nem ismernél. – Tette hozzá gyorsan és egyik kezével barna tincseit hátra simította.
Gyorsan megráztam a fejét, hisz nem ismertem, de mivel bemutatkozott gondoltam viszonzom és még egyszer elnézést kérek a bénázásomért.
- Az én nevem _________________________ és nagyon sajnálom, hogy bonyodalmat okoztam.
Úgy tűnt, mint aki nem hiszi el, amit lát illetve hall. Furcsává vált az arckifejezése.
- Nincs kedved velem tartani? – Végül arca ismét mosolygóssá vált egyben izgatottá.
Gondolkozni kezdtem, eközben kibogoztam a csomót a felszolgáló ruhámon hátul. Félreraktam. Szerintem a mai nap után már úgy sem nagyon van munkám, vakartam meg arcomat.
- Mégis hová? – Tettem fel a kérdést és közben kiengedtem hosszú hajamat, amelyek göndör tincsekben hullottak le vállaimra.
- Majd meglátod! – Kezét rátapasztotta csuklómra és húzni kezdett maga mögött. Megszólalni se tudtam úgy meglepődtem.
- Ne félj, vigyázok rád! – Kiáltotta hátra, majd társainak szólt, hogy menjenek nyugodtan. Társai nem igazán értették az egész szituációt, rábízták. A kis busz halkan ott is hagyta az épültet. A magas srác hátrafordult és megfogta vállamat.
- Mihez lenne kedved? Nem vagy éhes? – Kérdezte tőlem. Izgatottságát egy kisgyermekéhez tudnám hasonlítani. Szórakoztató volt. Valójában igenis csak fáradt voltam, 12 órát dolgoztam. De valami vonzott az egészben.
Felemeltem mutató ujjamat parancsolóan és elmosolyodtam.
- Yonghwa! Először is egy forró fürdőt vennék. – Pislogtam rá kíváncsian, hogy mit fog hozzá szólni. Kikerekedtek szemei, majd levette vállaimról a kezét.
- Akkor hazakísérhetlek? – Kérdezte. Eközben az idő kissé hűvösebbé vált, a szél is felkerekedett. Ledobta először az egyikről, majd a másik válláról a bőrkabátot és egy gyors, hirtelen mozdulattal rám terítette.
- Meg ne fázz nekem. – Tette hozzá a kedves gesztushoz.
Teljesen belepirultam, hiszen alig ismertem. De mit ne mondjak kedvessége valóban levett a lábamról. A melegség, ami kabátból áradt jó érzéseket keltett bennem. Éreztem az illatát is. Óvatosan, félénken beleszippantottam a levegőbe. Kevésbé feltűnően, nehogy esetleg félreértse. A kabátnak, azaz Yonghwanak menta és kellemes dohány illata volt. Tökéletesen összeillet a kettő. Belevörösödtem tettembe, arcom paradicsom pirossá vált. Válaszolnom kellett.
- Valójában 1,5 órára lakom innen, szóval semmi szükség. De nagyon hálás vagyok érte! – Köszöntem meg illetve utasítottam el őt, eközben kezdtem magamról levenni a kabátot.
Azonnal odakapott kezével és eléggé szúróssá vált a tekintete.
- Meg ne próbáld. – Szólt rám gondoskodóan, majd folytatta. – Akkor, ha nem tartod tolakodónak… gyere át hozzám és töltsd nálam az éjszakát, csak 20 percre lakom innen. – Ajánlotta fel.
Zavaromat próbáltam félretenni. Ajkaimat pedig alig láthatóan harapdálni kezdtem. Mutatóujjammal egy hajtincsemet kezdtem piszkálni. Nem igazán mondanám, hogy féltem volna tőle, hogy esetleg bántana, vagy bármi kellemetlent tenne velem. Egyáltalán ez eszembe sem volt. Úgy éreztem, hogy bízhatok benne.
- Őmm.. ha nem lenne probléma, megköszönném. – Hálálkodtam. Abban a pillanatban megfogta a kezemet és elindult velem az igencsak sötét utcán. Alig voltak már emberek is. Oda út nem igazán beszélgettünk, próbáltam hatalmas lépéseit követni. De míg ő egyet lépett én legalább kettőt-hármat. Gyorsan behúzott az ajtóhoz, már eközben az eső is csöpögni kezdett.
- Meg is érkeztünk. – Tolta be a zárba a kulcsot, amit elfordított a zár pedig kinyílt. Kezével belökte az ajtót és húzott magával együtt. Felkapcsolta a lámpát. Meglepődve pislogtam a lakást látván. Modern is volt, de egyben tükrözte a tradicionális Koreát. Levette cipőjét és ugyan ezt tanácsolta nekem. Kint az idő pedig viharossá változott. A sötét felhők villámokat kezdtek szórni. Dörögni kezdett, amitől egész testemben megremegtem. Utáltam a viharokat…
- A ruha miatt nem kell izgulnod. A húgomnak sok ruhája van itt, sokszor szokott átjönni hozzám látogatóba. – Magyarázta a fiú.
Gondolom nem akarta, hogyha esetleg kezembe akad egy félreértsem… talán. Elkergettem a bugyuta ötleteket a fejemből. Kibújtam cipőmből és a konyhába követtem őt. Kezet mosott, majd felrakott egy teát főni.
- Barack jó lesz? – Kérdezte tőlem és a teafüvek közt válogatott. Mivel nem akartam, hogy probléma legyen azonnal rábólintottam. Míg a teavíz főtt addig összekészített nekem pár ruhát illetve fehérneműt.
- Ezek teljesen újak, ne félj miattuk. – Kezembe nyomta azokat, amiket választott. – Ahogy néztem ugyan azokat a méreteid lehetnek, mint neki. – Folytatta.
- Köszönöm. – Gyorsan besiettem a fürdőbe, amerre ujjával bökött. Arcomba nyomtam a hófehér törölközött.
- Mi van velem?! És miért ilyen kedves velem, hiszen nem is ismer. Miért vagyok itt?! – Tettem fel magamnak a sorozatos kérdéseket. Megpaskoltam arcomat és erőt vettem magamon. Most már teljesen mindegy, hiszen itt vagyok. Ledobáltam magamról a ruháimat és összehajtottam azokat. Nem akartam órákon keresztül zuhanyozni, hisz az pofátlanság lett volna. Ezért csak egy gyors forró zuhanyt vettem. Hamar átmelegedtem. Bár hirtelen eszembe jutott ismét, ahogy rám adta kabátját. Akaratlanul is de elmosolyodtam…
Mikor végeztem megtörölgettem jó alaposan magam mindenhol. Elkezdtem átnézni a ruhákat, amiket Yonghwa válogatott nekem össze. Egy hófehér fehérnemű együttesen akadt meg a szemem, ami piros eprekkel volt tarkítva.
- Ez nagyon aranyos… - Nézegettem, de egyben ismét zavarba estem. Biztos a húga holmija, szóval majd kifizetem az árát. Még sem hordhatom ingyen, amiért más fizetett. Emellett ott volt még egy fekete cicanadrág és egy hófehér top. Gyorsan magamra kaptam az egyszerűbbnél egyszerűbb darabokat. Kisiettem hozzá… ott állt.
- Mi a… - Tátottam meggyszín ajkaim, egész testem megremegett. Pár vízcsepp hullott le a földre a hajszálaim végeiről.
Ott állt szinte teljesen meztelen, törölköző volt derekán. Haja borzos volt. Akaratlanul is de végig mértem egész testét. Nem volt annyira kigyúrva, de ettől független igencsak izmos volt. Mikor észhez tértem, hogy még is mit teszek kezeimet szemem elé kaptam és háttat fordítottam neki.
- Bocsánat! – Vágtam rá. Éreztem, hogy füleim égni kezdenek. Zavaromban pedig combjaimat összedörzsöltem. Hallottam ahogy bevágódik mögötte az ajtó. Gondolom öltözni ment. Biztos azt hitte, hogy tovább fogok fürdőzgetni. Végre volt hozzá bátorságom, hogy megforduljak. Láttam, hogy ott volt két teáscsésze és két megkent kenyérszelet. Oldalra pillantottam. A faágak odacsapódtak az ablaküveghez. Helyet foglaltam a közeli páfrányzöld kanapén. Pár perc múlva megjelent. Egy sötétszürke boxerben volt, felül pedig egy fekete trikót viselt.
- Bocsáss meg, azt hittem tovább leszel bent. – Vakarta meg tarkóját, majd oda nyomta kezembe az egyik teás csészét ill. a tányért is.
- Egyél, gondolom éhes vagy. – Motyogta, közben pedig órájára pillantott, este 11 múlt. Valójában inkább álmos voltam mintsem éhes, de nem akartam bunkónak tűnni. Elfogadtam egy kedves mosoly kíséretében és megettem és megittam a teát. Nagyon jól esett.
- Köszönöm. – Hálás mosoly ült orcámon, félreraktam a tányért.
- Megmutatom a szobádat. – Húzott fel csuklómnál fogva és elindultam vele együtt egy kis szoba felé. – Az enyém ezzel szemben van. Szóval, ha bármi problémád lenne, itt leszek. – Mutatott a másik irányba a srác. Bezárta a bejárati ajtót és szép lassan lekapcsolgatta a lámpákat a lakásban.
- Jó éjszakát. – Köszönt el és behajtotta saját szobájának ajtaját. Én ugyan így tettem. Szinte már vigyorogva integettem neki szobám ajtajából. Gyorsan ágyamba siettem és befeküdtem. Kint a vihar még mindig tombolt. A szél tépkedte a fák lombjait. Az eső verte az aszfaltot. A felhők pedig villámokat szórva szitkozódtak. Azonnal fejemre húztam a takarót és próbáltam az alvással. De nem sikerült, legalább 15-20 percet fetrengtem az idegen szóbába.
- Nem bírom tovább… - Sóhajtottam és lehajtottam magamról a takarót. Lábaimat indulásra bírtam és szép lassan megindultam a szembe lévő szobába. Betoltam félénken az ajtót kicsi kezeimmel. A lámpa fénye halványan világította meg a szobát. Oda sétáltam hozzá. Már aludt, olyan volt mint egy igazi angyal. Lekuporodtam mellé az ágyhoz, kezemet pedig oda csúsztattam az ágyon hozzá. Legalább csak egy kis érintés… csak egy kicsi…
Hirtelen elkapta a kezemet és behúzott magához az ágyba. Remegtem, mint a kocsonya. Megszólalni nem bírtam. Összekuporodva feküdtem mellette. Kezeim hirtelen trikóját kezdték szorongatni. Éreztem, ahogy kezei szép lassan átfonódnak hátamnál és magához ölel.
- Ne félj, majd én vigyázok rád _______________.
Tudtam, most már biztonságban leszek. Nem kell félnem a vihartól sem. Éreztem többé nem kell félnem attól, hogy egyedül leszek…
Mélyálomba merültem, megfeledkeztem minden problémáról. Arról hogy elvesztettem az állásom, hogy épp kint vihar tombol, amitől a legjobban félek. Yonghwa bátorságot és biztonságot adott nekem, még ha nem is ismertem…
Mézbarna szemeivel bámult rám, kezét pedig fejemre tapasztotta. Simogatni kezdte hajamat, ami még nagyobb megnyugvást adott számomra.
Bízok benned…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése