-Onew-hyung biztos dühös most rám… - Motyogta magában a csapat legfiatalabb tagja miközben egy konzolos játékkal játszott, bár egyáltalán nem koncentrált rá. Leaderen járt az esze. Kissé csücsörített, felfújta az arcát. Előre görnyedt.
Onew vissza is tért a boltból, hozott ezt meg azt, de főleg magának sok-sok csirkét. Minho az asztalnál ült és felnevetett hangosan. Ahogy belépett a barna hajú srác, a kis szőke azonnal felpattant ott hagyva a játékot és körbeugrálta, mint egy hűséges kiskutya.
- Nekem mit hoztál? – Nézett rá csillogó hatalmas gömbszemekkel.
Felhúzta a másik a szemöldökét és vállat vont.
- Semmit. – Hirtelen a levegő fagyossá vált. Minho arcáról is lefagyott a mosoly. Taemin pedig szomorú képet vágott.
Hirtelen Onew megragadta a nála fiatalabb kezét, elrángatta a konyhából egyenest a szobába.
Minho utánuk bámult, kissé összeszűkült szemekkel. Tudta előre mi lesz a beszélgetés témája, és mi lesz a végkifejlet.
- Te meg mit csinálsz? Mondtam, hogy fejezd be ezt a viselkedést. Idegesítő. – Teremtette le a legidősebb Taemint. Minnie lefagyott, hatalmasra nyíltak szemei. Szíve gyomrában dobogott. Öklét összeszorította.
- Komolyan úgy viselkedsz, mint egy gyerek… Csak egy csók volt, nem jelentesz semmit számomra. Fogd fel. – Onew hidegsége megrázta Taemint. Érezte, hogy egy világ dőlt össze benne. Másik kezét emelve mellkasára helyezte, pont szívére.
- Értem. – Hangja elcsuklott, tudta, hogy ha maradnia kell még akkor elfogja magát sírni. Onew végre elengedte ökölbe szorított kezét, felemelte azt és az ajtóra mutatott.
- Menj! – Szólt rá már magabiztosabban, megemelte a hangját.
A másiknak nem is kellett más, azonnal kirontott a szobából, sose bántották még meg ennyire. Mintha mardosta volna valami belülről.
- Ez lenne a szerelem?! – Meredt maga elé miközben alig látott könnyes szemeitől. Hatalmas potyogó könnyeket hagyva maga után indult meg a folyosón.
Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valami keménynek ütközött. Arccsontját ütötte meg, kezeit pedig felemelve elkezdte tapogatni a területet. Nem tudta ki az vagy mi az, nem is érdekelte. Csak erre volt szüksége, egy ölelésre. Szemeit összeszorította, arcát pedig a kemény valamibe fúrta. Vékony kezeivel pedig átkarolta azt és szorosan ölelte magához. Úgy érezte a fiatal srác, hogy ez a valami legalább nem dobja el őt, mint egy koszos rongyot.
Minho volt az a kemény, biztos valami, ami legalább soha sem hagy el. A jóval magasabb, fekete hajú csak maga elé meredt egyenest az ajtó felé. Meglepte ez a reakció. Csak tartotta maga mellett karjait, majd emelni kezdte azt remegve. Sose látta még Onew miatt sírni.
Szép lassan, de annál biztosabban ölelte meg egyik kezével Taemint. Majd megfogta kezét, elkezdte húzni maga után. Persze Minnie még mindig nem tudta mi történik, könnyei még mindig megvakították őt. Kisétált az erkélyre, ott pedig felfelé tolta a fiút a létrán. Majd eltűnt.
Volt ideje megnyugodni a fiúnak. Megtörölgette pofiját. Nem akart többet sírni, főleg a megmentője előtt. Jól is esett neki ez a hűvös idő, arcába csapott a lágy szellő. Arcát pofozgatta finoman, hogy összeszedje magát.
Majd az a bizonyos „megmentő” visszatért.
- Sajnálom… - Szólalt meg a fiú nagyot nyelve, mielőtt még tudta volna ki az illető.
Minho lépett ki az árnyékból egy pulcsival és 2 dobozos üdítővel. Ráadta Taeminre a pulóvert egy gyors mozdulattal, majd kezébe nyomta a narancsos mirinda-t. Helyet foglalt mellette. Csak a városi fényeket figyelte.
Minnie arca meglepődöttséget tükrözött. Minho lenne az ő hőse? A megmentője?
Szájára harapott és felsóhajtott, kínos volt a csönd, de maga nem akarta azt megtörni.
Felemelte a kezét a fekete hajú. Átkarolta vele a vékonykát és magához húzta egyenest mellkasára.
- Ne sajnáld, nincs mit sajnálni. – Válaszolta nyugodt hangon.
- Nade nem viselkedhetek így! Nem szabadott volna így sírnom, mint egy lány! – Szégyellte el magát Taemin, amikor visszagondolt arra hogyan is viselkedett. – Nem akartam bonyodal--!
Nem bírta az idősebb tovább hallgatni ezt a sok butaságot, odarántotta magához a fiatalabbat és ajkát rátapasztotta a másikéra.
Taemin arca hirtelen lángra lobbant. Kezéből a narancsos üdítő a földre hullott, abból pedig az üdítő lassan szivárgott. Nagy buborékokat hagyva maga után.
Nem hunyta le egyik sem a szemeit. Minho teljes nyugodtsággal meredt a barna gombszemekbe, a másik ennek a teljesen ellentetje volt.
Pár perc elteltével elváltak ajkaik.
- Ha a tovább folytatod, akkor újra megcsókollak! – Fenyegette meg a kicsit.
Az pedig azonnal összehúzta magát, kipirult arccal nézett a város felé. Száját harapdálta erősen, boldog volt. Bár belül még is szomorú Onew miatt.
- Azt akarom, hogy velem legyél. – Folytatta Minho s felfelé bámult a csillagos égre.
- Ahogy a hold sem létezik csillagok nélkül, én sem létezem nélküled. – Vigyorodott el, kissé kínosan érezte magát. Még sosem mondott ilyet senkinek sem. Most először, nem másnak, mint Minnie-nek.
- Most biztos idiótának tartasz. – Felnevetett. A hold fénye arcát megvilágította. Olyan volt mint egy igazi herceg. Gyönyörű.
- Nem! – Vágta rá azonnal a másik. – Még sosem mondtak nekem ilyet… - Pirult el az azonnal.
- Áhh… tényleg? – Kérdezett vissza a másik, és jobban magához húzta Taemin-t.
- Umm! – Bólintott magabiztosan a kicsi, hagyta, hogy Minho magához ölelje. Szüksége volt a törődésre.
Úgy érezte magát, mint egy örökbe fogadott kölyökkutya. Érezte, hogy a fájdalom már csillapodik mellkasában, de ez nem múlhat el teljesen csak hipp-hopp. Tudta, időre van szüksége, hogy gyermeteg szíve begyógyuljon. De meg kell tennie az első lépést. Lassan mellkasa elé húzta kezeit, jobban megemelkedett és Minho szájára csókolt. Mintha ezer meg ezer tűzijáték robbant volna egyszerre buksijában.
Meglepődve nézett egy ideig Minho, majd elmosolyodott kezével közelebb tolta magához hátánál fogva Taemin-t. Másik hatalmas mancsát pedig a puha pofihoz nyomta, végig simította azt.
- Hmph… Tudtam, hogy oda találsz, ahol a helyed van… - Szólalt meg egy hang suttogva az árnyékból. Neki volt dőlve a falnak. Szép lassan kezdett lecsúszni a falmentén, kezeit füleire szorította s fogait összeharapta, halkan zokogni kezdett. Nagyot puffant hátsója a hideg kövön.
- A szerelem olyan, mint a Menny, de rohadtul fáj, mint a Pokol. – Remegő hanggal sóhajtotta. Füléről kezeit hajára csúsztatta s abba markolt bele.
- Idióta vagy! Idióta vagy Onew! – Szidta magát. Elengedte a szerelmét, mert tudta, hogy jobb helye lesz másnál. S ez az egyik legbecsülendőbb dolog az életben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése